2012. szeptember 30., vasárnap

Szemelvények- 2012 szeptember- második rész



Repülőterek

"Késéseket okozott az olasz főváros légiforgalmában, de káoszt egyelőre nem teremtett az egyik római repülőtér lezárása - közölték hétfőn az olasz sajtóval a fiumicinói repülőtér illetékesei.
A fapados járatok repülőtereként ismert, ciampinói repülőteret teljes pályafelújítás miatt vasárnap éjszaka zárták le egészen október 2. este fél tizenkettőig. Kilenc napon át a Rómába érkező és innen felszálló napi közel 150 fapados járat Ciampinóból Fiumicinóba költözött át."

Figyelmeztetés:  A Tarom arra kéri utasait, hogy indulás előtt legalább két órával legyenek a repülőtéren.  
Az Otopeni- i repülőtéren a check- in pultoknál, illetve a biztonsági ellenőrzésnél  hosszú sorok állnak,  és az utasok legalább két óra várakozási időre számíthatnak.


"Tovább késik az új berlini repülőtér átadása, a közlekedés várhatóan csak 2013-ban indul meg, pedig az első tervek szerint 2011-ben kellett volna elkészülni a volt NDK területén végzett eddigi legnagyobb beruházással."

"Harmadszor is módosították az új berlini repülőtér átadásának dátumát, a pénteki bejelentés szerint ezúttal 2013. október 27-ére."

"A Liszt Ferenc-reptéren az idén a második negyedévben 24 százalékkal kevesebb járat közlekedett, mint egy évvel korábban, az utasok száma azonban csak 3,5 százalékkal csökkent - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataiból."




 
"Nagy változást tapasztalhatnak azok az utasok, akik a következő hetekben a budapesti repülőtérről indulnak. Szeptemberben és októberben sorra nyílnak az új üzletek a 2A Terminál tranzit területén."

"Európa legjobb fapados reptere lett a budapesti. Közel a városhoz, vadonatúj, jól megtervezett, az átszálló utasok kezelésére is alkalmas terminálépület, elegáns üzletek és vendéglátóegységek. Ma már a járatok többségét a fapadosok adják."
"A repülőtér tanul az ügyfeleitől: ahogy a diszkont-légitársaságok külön díjat kérnek minden, egyébként az utazáshoz szervesen hozzátartozó szolgáltatásért, így tesz a Budapest Airport is. A légitársaságoknak a készpénzes vagy kártyás fizetésért harminceurós kezelési költséget számít fel a reptér, akárcsak a fapados cégek, akik a jegy kifizetéséért kérnek el a viteldíjon felül kisebb-nagyobb összegeket. Nyár közepén vezették be, hogy a business- és prémium törzsutasok által használt gyorsítósávért is fizetni kell: vagy a légitársaságnak, vagy az utasnak. Az utasok öt, míg ha a légitársaságok finanszírozzák az utasnak, akkor két eurót fizetnek a gyorsabb biztonsági átvizsgálásért. A voucherhez persze alig lehet hozzájutni, a reptérnek pedig nem futotta egy kártyaolvasós terminálra. Sután oldották meg a terminál előtti parkolás új rendszerét: a karéjra felhajtani ingyenes, de öt percen túl kétezer forintot kell fizetni érte. A sorompókra azonban nem helyeztek el rendszámfelismerőt, amely gyorsíthatná a kilépést, s az automatáknál sem lehet kártyával fizetni. Van azonban jó hír is: az alsó parkolóban tíz perc tartózkodás díjmentes."



Olcsó repülőjegyek, olcsó utak


A Blue Air légitársaság megkezdte a 2013 március 31- október 26 közötti periódusra a jegyek árusítását, utanként 14,99 eurótól.

A Wizzair szeptember 5-i kedvezményéről Wizzair 15% kedvezmény MA, szeptember 5-én írtam.

Wizzair hírlevél- olcsó bergamoi utak Bukarestből, Kolozsvárról, Temesvárról, Marosvásárhelyről, Aradról (53-113 lej közötti árak)

Ryanair hírlevél - olcsó utak Vilniusból (35 eurótól), illetve Bratislvaból (10 eurótól)

Szeptember 12-én a Blue Air 15% kedvezményt adott , kizárólag a szeptember 12-én kifizetett foglalásokra.
A KLM október 3-ig 30% kedvezményt ad  egyes utakra.
   
Megoldások és költségvetés arra, hogy miként utazhatunk Nyugat-Európába egy magyarországi wellness hétvége árából.
 
Jó lenne egy igazi, nyugat-európai nagyvárosban eltölteni az őszi hosszúhétvégét? Egy kicsit úgy érezni, hogy nem kell minden fillért megszámolni? Van megoldás.

Lufthansa sztrájk


2012 szeptember 3
"Várhatóan hosszabb lesz és több repülőtérre terjed ki a Lufthansa légi utaskísérőinek kedden folytatódó sztrájkja, mint a múlt pénteki - mondta hétfőn Nicoley Baublies, az Ufo szakszervezet elnöke.
Pénteken a Lufthansa kabinszemélyzetének kétharmadát - közel 19 ezer munkavállalót - tömörítő Ufo felhívását követő utaskísérők nyolcórás sztrájkot tartottak Frankfurtban, és részlegesen megbénították Németország legnagyobb repülőterét. A Lufthansának 190 járatot kellett törölnie, ez 26 ezer utast érintett. Akkor a Lufthansa egyetlen budapesti járatát törölték, de az utasokat némi késéssel eljuttatták a frankfurti célállomásra."

2012 szeptember 6 
"Sok interkontinentális járatot már csütörtökön lemondtak, nem szakad meg teljesen a légikapcsolat Budapest és Németország között."

2012. szeptember 7
"Nyolc induló és tíz érkező járatot töröltek a Lufthansa légikísérőinek sztrájkja miatt pénteken Budapesten - közölte Hardy Mihály, a Budapest Airport vállalati és közkapcsolati igazgatója pénteken az MTI megkeresésére."

2012 szeptember 8
"A külső foglalkoztatásról a jelek szerint lemond a légitársaság, a bérekről folytatódnak az egyeztetések."



2012. szeptember 28., péntek

Szemelvények- 2012 szeptember- első rész


Repülőtársaságok

Hírek időrendi sorrendben



"Október végétől április elejéig nem lesz közvetlen légi kapcsolat Athén és Budapest között, bár az ünnepek idejére átmenetileg visszaáll a forgalom - olvasható a Külügyminisztérium konzuli szolgálatának honlapján."
 




"Az olcsó járatokat üzemeltető easyJet légitársaság beadta kérelmét a London és Moszkva közötti járat indítására, de egyéb tervei is vannak az orosz piacon - közölte kedden az RBK Daily orosz üzleti lap.
Az Európában második legnagyobb "fapados" légitársaság tárgyalásokat folytat a szentpétervári Pulkovo repülőtérrel is, ahova 2013-ban indítana járatokat."

"Új légitársaság jelenik meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren: a német OLT Express október 16-tól Drezda és Budapest között indít járatot - értesült csütörtökön az Airportal.hu repülésszakmai portál."
"Schönefeldről Berlin-Tegelbe költözik a német fapados légitársaság a téli menetrend bevezetésétől."








"Izraelbe, Ukrajnába és Oroszországba is repülhet a közeljövőben a Wizz Air, miután megkapta a Malév repülési jogait - értesült a Népszabadság.
A Népszabadság információi szerint a Wizz Air többet is megkapott a Malév repülési jogaiból, több mint fél évvel azt követően, hogy jelezték a magyar hatóságoknak: a Malév csődje után ők repülnének az érintett ukrán, orosz, izraeli és török vonalakon."

"Menetrendváltozás, repülőgépek átcsoportosítása is várható, ha beindulnak a járatok Tel Aviv, Kijev vagy a Moszkva felé.
A Malév csődje után a Wizz Air azonnal jelezte, hogy repülne a kétoldalú szerződésekben érintett ukrán, orosz, izraeli és török vonalakon. A leállást követő napokban még reális alternatívának tűnt egy új légitársaság alapítása, de a mai napig nem alakult életképes formáció. A repülési jogokat  a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) a nyár folyamán megpályáztatta, amire a Wizz Air be is nyújtotta pályázatát. A legfrissebb lapértesülések szerint a Wizz Air négyből hármat meg is nyert: így hamarosan megkezdheti repüléseit Magyarországról és Ukrajna, Oroszország, és Izrael felé."

"Váradi József a Wizz Air vezérigazgatója ma délelőtt bejelentette az ukrajnai és izraeli repülési jogok megszerzését és a járataik indulását.
Kijevbe december 14-től, hétfőn, szerdán és pénteken közlekednek majd a Wizz Air járatai, melyre 4.990 forinttól kaphatók majd jegyek. Tel-Avivba december 6-tól, a keddi, csütörtöki és szombati napokon indulnak majd a Wizz Air Airbus A320-asai, a jegyek pedig 9.900 forinttól lesznek elérhetők."

"Decembertől hetente háromszor Budapestről Kijevbe és Tel Avivba is repül a Wizz Air fapados légitársaság, miután a magyar légügyi hatóság által meghirdetett járatok indítási jogát határozatlan időre elnyerte; az új járatok évi 2 millió új utast hoznak - jelentette be Váradi József, a társaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.
 A Wizz Air november 1-jétől hatályos, 3 éves, 2 milliárd forint értékű szerződést kötött a Malév Ground Handling földi kiszolgálóval, amely az utas- és poggyászfelvétel, szállítás mellett takarítja és jégteleníti is a gépeket - tette hozzá a vezérigazgató."
 
"2012. szeptember 9-én, vasárnap beszüntette működését a bmibaby.com, angol fapados. A légitársaság tulajdonosa a British Midland International az idén került a British Airwayst és az Iberiát is működtető International Airlines Group-hoz (IAG) a Lufthansától. Az IAG már korábban jelezte, hogy leállítja a bmibaby.com-ot, ha nem talál vevőt a fapados légitársaságra."





"Európában az összbevétel szerint első a Lufthansa, de a nettó profit szerint a győztes az IAG és a Ryanair"

"Belép a balti régióba az Air Berlin, amely az Air Baltic-kal kötött code-share megállapodásnak köszönhetően ezentúl Rigába is kínált közvetlen légijáratot, írja a FTNnews.com"
 
"A Germanwings már most a következő nyárra készül.
A német diszkont légitársaság honlapján szeptember 19-én 18 órától elérhetővé teszi a 2013. március 31-én életbe lépő nyári menetrendjének egy részét. A menetrendben első körben azok a célállomások lesznek megtalálhatók, amelyekre már tavaly is repült a légitársaság, a következő hetekben azonban újabb desztinációkkal bővül a 2013-as nyári menetrend, ígéri a Germanwings."

"A diszkont társaságok rugalmasak járatban, kapacitásban, de mit kezdenek a hagyományos vagy épp low-cost konkurenciával?"
"A helyszín ugyan nem volt stílusos: egy a Heathrow 5. terminálja közelében lévő szállodában tartották a Low-Cost Társaságok Világkongresszusát, ezen mutatta be érdekes összefoglalóját az anna.aero nevű légiközlekedési elemző cég szerkesztője, Ralph Anker. Az előadás 31 diszkont-társaság útvonal- és kapacitás-politikáján keresztül analizálta ennek a szegmensnek a helyzetét, többek közt azt az izgalmas kérdést is feszegetve, hogy vajon a low-cost hordozók számára melyik az igazi piaci ellenfél: a hagyományos légitársaság – vagy a másik, a többi low-cost?"
"Az elemzés rezüméje tehát, hogy a diszkont társaságok elsősorban Nyugat- és Közép-Európában fő kezdeményezői az új útvonalak feltárásának, ugyanakkor ezek a társaságok kezelik igazán rugalmasan a hálózatukat és habozás nélkül felszámolják a nem eléggé hatékony járatokat. Az üzemanyagárak emelkedésével párhuzamosan lesz egyre komolyabb probléma a társaságok szezonális működése, a téli időszak alacsonyabb piaci igénye, ugyanakkor a low-cost társaságok ma már ugyanolyan kemény és elkeseredett háborút vívnak a piaci sikereikért a hagyományos légitársaságokkal, mint saját diszkont-kollégáikkal."

"December 14-től Genfbe is repül a fapados. Az ukrán és az izraeli járat megnyitása egyelőre a hatóságok jóváhagyására vár, de így is rekordot döntenek Ferihegyen.
A 2013-as nyári menetrendben 33 célállomásra bővíti budapesti járathálózatát a lila-fehér légitársaság, ekkora kínálatuk még sosem volt hazánkban. A cég nemrég jelentette be, hogy Kijevbe és Tel-Avivba is repül, miután a magyar hatóság az egykori Malév-járatok helyére a Wizz Airt jelölte ki szolgáltatónak.  Korábban 3 légitársaság is közlekedett ezen az útvonalon, de jelenleg csak az Easyjet jár a két város között."

"És bejelentette nyári menetrendjét is, melyből kiderül, a Wizz Air-nek nyáron Magyarországról ennyi célállomása még nem volt.
A Budapest-Genf járattal együtt Budapestről összesen 33 úticélt kínál majd a Wizz Air. A genfi járat azonban már idén december 14-től elindul."

"Lublini reptérnyitás novemberben – ismét a Ryan-Wizz összecsapás jegyében.
A múlt héten ünnepelte az ír központú fapados légitársaság egymilliomodik katowicei utasát. A helyszínen a Ryanair helyettes vezérigazgatója, Michael Cawley sajtóértekezletén igen ambíciózus lengyelországi növekedési tervekről beszélt, új bázisokról, és jövő évben 40 új járat beindításáról."


 



  
"Ami az új járatokról szóló sajtótájékoztatóból kimaradt: járatok, amelyek kimaradnak."
"A szűkítésekről és megszüntetésekről ugyanakkor soha nem szól a kommunikáció. Október közepén megszűnik a Budapest-Szófia járat, amit ugyan korábban is üzemeltetett a társaság, de a Malév csődje után, április 3-tól heti három járattal ismét beindított."
"Eltűnt a Wizz Air menetrendjéből Thessaloniki repülőtere is. A szintén áprilisban beindított, majd egy hónapig szüneteltetett járatot a jelenlegi információk szerint nem közlekedteti tovább a lila-rózsaszín légitársaság. Az utazási kedv csökkenése, valamint az elhúzódó görög gazdasági válság sem tesz jót ennek a desztinációnak, de a kegyelemdöfést a Ryanair erős konkurenciája adja. A Ryanair menetrendjében március végéig látható a Budapest-Thessaloniki járat menetrendje változatlan paraméterekekkel."

"Tízmilliós utasforgalom évente, 9 milliárd dolláros bevétel, a harmadik üzleti év végére pedig 260 millió dolláros profit. Ezek azok az ambiciózus számok, melyekkel a magyar légitársaság újjászületésében bízó civilek kalkulálnak. A hírek szerint már zajlanak az előtárgyalások a finanszírozásról, a hvg.hu által megkérdezett szakértők azonban meglehetősen szkeptikusak.
Négy kontinensen napi 60 járatot üzemeltetne az új Budapest-központú légitársaság, melyet Magyar Légiutak a Világra - Hungarian World Airways (MLV-HWA) néven kíván megalapítani a Civil Társulás az Új Magyar Légitársaságért nevű összefogás. A hvg.hu információi szerint már az első évben 10 milliós becsült utasforgalommal számolnak 9 milliárd dolláros árbevétel mellett, a harmadik üzleti évtől pedig 260 millió dolláros profitot céloznának meg."

 Amíg a Tarom új e- kereskedelmi terv megvalósítására készül, a minisztérium új menedzser kinevezésére készül.


"A maláj fapados Air Asia tárgyalásokat folytatott Belgrádban a nehéz pénzügyi helyzetben levő, állami tulajdonú szerb JAT légitársasággal kapcsolatban."









Helyfoglalási díjak:
 12 GBP az extra lábhosszú üléseknél
 8 GBP az elől lévő üléseknél
 3 GPB minden más választott ülésnél
Akik nem szeretnének utazás előtt ülést választani, azok természetesen továbbra is élhetnek a hagyományos foglalás lehetőségével, ahol a társaság a check-in folyamat során választ helyet a repülőre, térítésmentesen.

 

2012. szeptember 24., hétfő

Rablók, tolvajok és zsebmetszők



Amikor ezt a blogot indítottam, úgy képzeltem, hogy kevés hasznos tanácsot és sok-sok gyönyörűséges útleírást fogok feltölteni.
Sajnos, mostanában  arról is írtam, hogy miért NEM utazunk. Lásd Budapest-Bukarest fapadossal bejegyzésemet. 

Közvetlen ismeretségi körömből senki sem járta meg a bukaresti repülőtéri taxisokkal.   A római metrón sem rabolták ki egyetlen barátunkat sem.  Ezt azért írom, mert  mióta láttam a római metrót csúcsforgalomban, azt állítom, hogy ez a zsebmetszők Eldorádója (hála a bukaresti metrón szerzett edzettségünknek,  a  harmadik szerelvényre már fel is tudtuk gyömöszölni magunkat).

„Cserébe”  az utóbbi hónapban szűkebb ismeretségi körünkben a következőkről számoltak be:


  • Párizsban farzsebből ellopott  mobiltelefon
  • Budapesten pultra kitett irattárca, elpárolgott, amíg a tulajdonos elfordult
  • Valenciaban az utcán elrabolt  kézitáska  (iratok, mobiltelefon, bankkártyák és készpénz).








Nem a felsorolt városok közbiztonságát akarom én szidni, ugyanez máshol is megtörténhetett volna.  Végig szeretném gondoni, hogy mit tehetünk,  ha a baj  megtörtént .

Bankkártya

Ezt írom először, mert szerintem ezzel kell kezdened. Tiltasd le azonnal az ellopott bankártyát. A letiltáshoz kérni fogják  a kártya számát és a személyi adataidat.   Utólag könnyű mondani, hogy jegyezd fel a  kártyád  azonosító adatait (kártyaszám, lejárat), és azokat a kártyától elkülönítve tartsad. Valamint tanuld meg kívülről a személyi számodat.
Ha ellopták a telefonod és a pénzedet is, kérj segíséget, hogy azonnal felhívhasd a kibocsátó bankot.  Ne   spórolj azzal, hogy helyi számokat hívogatsz a letiltáshoz. Nem éri meg a kockázatot, hogy a kártyád aktív marad. Másra se bízd a letiltást, a legtöbb romániai bank csak a tulajdonostól fogadja el a letiltás kérését. Nem érdekli őket, hogy nincs telefonod, nincs pénzed, kórházban tartózkodsz vagy „csak” éppen sokkos állapotban a rendőrségen - a kártyád akkor lesz letiltva, ha a te nevedet és személyi adatidat hallják. Most írjam, hogy akárkitől?
Aletrnatív megoldásként online banking-el (már ha hozzáférsz) letilthatod a kártyát. Vagy ha nincs letiltási opciód, a  készpénzfelvételi limitet és a vásárlási limitet is állítsd napi egy lejre/ euróra/ akármire.
Magyarországi bankkártya letiltás információk itt:  http://www.bankkartya.hu/?oldal=letiltas

Iratok

"ELVESZTETT VAGY ELLOPOTT ÚTLEVÉL
Tegyük fel, hogy az Ön útlevelét vagy más úti okmányát ellopják, illetve az elveszik, megsemmisül vagy átmenetileg nem áll rendelkezésre.
Milyen segítséget nyújthat ilyen esetben Önnek a nagykövetség/konzulátus?
Ideiglenes úti okmányt ad ki, mely Önt – kizárólag egyszeri alkalommal – feljogosítja arra, hogy az alábbi célországok valamelyikébe utazzon:
    származási ország,
    lakóhely szerinti ország (amelynek Ön „állandó lakosa”),
    (kivételes esetekben) egy másik ország."

Románul a  Belügyminisztérium honlapja javasolja a következőket:
Értesítsd azonnal a helyi rendőrséget
Próbálj tanukat keresni, vallomásukat, elérhetőségüket  feljegyezni
A rendőrségi nyilatkozathoz csatold az ellopott/ elveszített tárgyak listáját
Kérj a rendőrségtől jelentést, ezt kell majd felhasználnod, ha az ellopott/ elveszített tárgyak biztosítva voltak
Fordulj a román nagykövetséghez/ konzulátushoz, hogy ideiglenes útiokmányt bocsásson ki.

Ehhez annyit tennék hozzá, hogy ne cipeld magaddal azokat az iratokat, amelyekre nincs szükséged.  Mindenképpen hagyj elérhetőséget, hol értesítsenek, ha például egy kukában megtalálják az irataidat.

Mobil

Ha előfizetésed van, tiltsd le. A készüléktől vegyél érzékeny búcsút. Az irataidat lehet, hogy valaha viszontlátod, a mobilt- hááááát, ha vannak még csodák. A rendőrségen fogják kérni a készülék IMEI- számát az azonosításhoz.
Utólag könnyű tanácsolni, hogy a telefonszámokat periodikusan mentsd le.  És tanuld meg kívülről legalább egy- két személy telefonszámát, akitől segítséget kérhetsz.

 

Következtetés

Azon gondolkozom, hogy fogok írni magamnak egy e-mailt. A kártyaszámokkal és a fontos telefonszámokkal.  A postafiókomhoz ugyanis  akárhol hozzáférek, ahol ingyen internet van.  És hogy ha feltörik a postafiókomat, ne tudják felhasználni, írok egy ártalmatlan tárgyat és a számok mellé nem azt írom, hogy az ÉN Visa- cardom.
Lehet, hogy már paranoiás vagyok...

Népszerű bejegyzések