A következő címkéjű bejegyzések mutatása: KLM. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: KLM. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. február 28., csütörtök

Szemelvények -2013 február



Légitársaságok

„Mintegy ezren emlékeztek a Malévra a magyar légitársaság leállásának egyéves évfordulóján  Budapesten, a Hősök terén.”

Mindhárom légitársaság óriási veszteséggel zárta a múlt évet, és a jelenlegi piaci helyzetben kérdésessé vált  a túlélésük.


„A lengyel kormányfő kemény nyilatkozata, az új vezér megerősítette az elbocsátásokat és a flottacsökkentést.

Vagy megtörténnek a szükséges változások a légitársaságnál, vagy nem marad életben: ez volt a lengyel miniszterelnök nyilatkozatának lényege a LOT jövőjéről. Donald Tusk kormányfő világossá tette, hogy a kabinet szeretné megmenteni a nemzeti légitársaságot, de „nem minden áron”, és intő példaként hozta fel a Malév sorsát.”



„Komoly versenyfutásba kezdtek a legnagyobb európai légitársaságok, vissza szeretnék szerezni a fapadosokhoz átpártolt utasokat. Sorra jelentik be a korábban megszokottnál szűkebb szolgáltatást nyújtó, de olcsóbb jegytípusokat. Lassan egyikük sem fuvarozza már el ingyen a poggyászokat, cserébe 50-60 euróig süllyedtek a legalacsonyabb árak a Lufthansánál, az Air France-nál, a KLM-nél, és most már a British Airwaysnél is.”



„Nem tartalmaznak már ingyenesen feladható poggyászkeretet a KLM európai járataira április 22-e után foglalt repülőjegyek - közölte a Turizmus Panoráma Bulletin. A fuvarozó indoklása szerint az intézkedés célja, hogy a jegyárak továbbra is vonzóak maradjanak és az utasok csak azért a szolgáltatásért fizessenek, amit valóban igénybe vesznek.”


Ha jól tudom, Flying Blue tagoknak még mindig ingyenes a feladott poggyász. A Flying Blue tagsághoz pedig elég regisztrálni a   KLM honlapján.


„Az Airberlin német légitársaság májustól a napi egy helyett naponta két járatot üzemeltet Budapest és Berlin között”

„Kétmillió utasra számít az ír Ryanair fapados légitársaság Budapesten márciusig, az indulás utáni első év végéig, de a járatmegszüntetések miatt a következő évben már csak 1,2 millió utassal számolnak”

„A felemelt reptéri tarifák miatt csökkent a forgalom – mondja az ír fapados regionális eladási főnöke.

Ugyancsak az iho.hu kérdésére mondta el a vendég, hogy sem a légitársaság, sem az utasai nem túl elégedettek a mostani körülményekkel, a sátras megoldással, de folynak a tárgyalások a Budapest Airporttal a körülmények javításáért. Mint azt nem sokkal ezelőtt az iho.hu is hírül adta, a SkyCourt előtt lévő és eddig a poggyászosztályozónak helyet adó könnyűszerkezetes épületet lebontották, és ezt állítják majd fel a sátrak helyett, ez pedig azért jóval kulturáltabb körülményeket biztosít elsősorban a Ryan utasainak (több más diszkonttársaság, például a Wizz a sátrazás helyett már korábban visszatért a buszoztatásra).”


„Szép szülinapi tortával ünnepelte csütörtökön a Ryanair, hogy egy éve alapította meg budapesti bázisát. Az valóban profin lebonyolított belépő volt: a Malév leállása után bő két héttel már Ferihegyen állomásozott három Ryanair-gép. Jelenleg azonban nem sok mindent ünnepelhet a legnagyobb európai fapados, hiszen januártól drasztikusan visszafogta magyarországi kapacitását, átengedve a terepet riválisainak.”



„A hatósági egyeztetések elhúzódása késlelteti a Wizz Air moszkvai járatának indítását.

Az orosz légügyi hatóság és a közlekedési minisztérium közötti egyeztetés elhúzódása miatt késik a Wizz Air Budapest-Moszkva járatának indítása”



„A Wizz Air a közeljövőben megduplázza kapacitásait Grúziában: három új nemzetközi útvonalat üzemeltet a kutaiszi repülőtérről.

Két új ukrán útvonalat nyit a diszkont légitársaság. Kijev mellett április 23-tól Donyeckbe és július 1-től Harkovba is repülnek majd Grúziából. Május 15-én pedig beindul az első Varsó-Kutaiszi járat.”


„Áprilistól Debrecen és Dortmund között indít járatot a fapados társaság. A milánói járatot viszont leállítja a Wizz Air.”


Repülőterek

„A marosvásárhelyi Transilvania repülőtérről az április 1-jétől számított nyári programban 13 repülőjáratot üzemeltetnek a légitársaságok, öttel többet, mint jelenleg. A Marosvásárhelyről Barcelonába, Budapestre, Dortmundba, Londonba, Madridba, Milánóba, Párizsba és Rómába repülő gépek mellett április 13-ától járat indul Memmingenbe (kezdetben hétfőn és pénteken, majd május 19 – október 23. között a járatokat átütemezik szerdára és vasárnapra). Május 13-tól a Wizz Air légitársaság a Bologna melletti Forli röptérre indít járatot, május 14-től pedig Frankfurt-Hahnba. A Ryanair légitársasággal megkötött 5 évre szóló szerződés értelmében április 30-ától Brüsszelbe, illetve Pisába indulnak gépek.”

„A biztonsági személyzet pénteken hajnal 4 órától Hamburg után a Köln/Bonn repülőtérre is kiterjeszti a sztrájkot.

A Germanwings légitársaság emiatt jelentős korlátozásokra számít a legnagyobb központi repülőterén.

A magánbiztonsági szolgálatok munkatársai csütörtökön kezdtek sztrájkot a hamburgi repülőtéren, a munkabeszüntetés miatt budapesti járatokat is töröltek.”

Február 18
„Hétfőtől négynapos sztrájk a társaságnál, márciusban még kétszer: közben nyomul a konkurencia Latin-Amerikából.

Hétfőtől ismét sztrájkba lép az Ibéria alkalmazottainak egy része, tiltakozásul a restrukturálás, közelebbről a tervezett elbocsátások ellen. A négy napon át tartó részleges munkabeszüntetés miatt az Ibéria erre az időszakra 1062 járatából 415-öt kénytelen törölni.”

„Az erős szél miatt kicsúszott a leszállópályáról landolás közben egy román utasszállító repülőgép Rómában, a balesetben hatan megsérültek. Az Alitalia a baleset után bejelentette, felfüggeszti két vonalon a romániai cégnek az olaszországi tevékenységét.”

„A temesvári központú Carpatair légitársaság ATR-72 típusú gépén ötvenen tartózkodtak. A repülő végül a füvön állt meg, futóműve a kicsúszás miatt károsodott.”

„Az olasz ügyészség vizsgálatot indított, az olasz légiforgalmi szakszervezetek pedig sztrájkot hirdettek a szombat este a római fiumicinói repülőtéren bekövetkezett baleset miatt. A Carpatair román légitársaság gépe kisiklott a leszállópályáról.”



Utazás

„Sokan nem is tudják, milyen jogok illetik meg őket a repülőjáratuk késése vagy törlése esetén, pedig az európai szabályok szerint jelentős késés esetén jár a kártalanítás. Bár a légitársaságok sokszor kibújnak a fizetés alól rendkívüli körülményekre hivatkozva, egy tavaly októberben megerősített szabálynak köszönhetően felcsillant a remény, hogy ezentúl többen juthatnak hozzá a nekik járó kártérítéshez.”

„Még ha természeti katasztrófa vagy rossz idő miatt törölték a járatát, akkor is köteles a légitársaság kártérítést nyújtani az utasoknak – így döntött az Európai Unió Bírósága.

Izlandi vulkánkitörés, forgószél vagy más természeti erő is lehet az oka annak, hogy nem jutott haza, elmulasztotta a nyaralását vagy lekéste az üzleti tárgyalását. Ugyan az utasok biztonsága érdekében nem indult útnak a repülőgépe, az Európai Unió Bírósága úgy döntött, a légitársaságnak így is magára kell vállalnia a kártérítést, hiába ártatlan a késlekedésben és járattörlésekben.”

„Az ítélet a légitársaság szerint meg fogja drágítani a repülést mindenütt a kontinensen.

A 2010-ben az izlandi vulkánkitörés okozta járattörlések kapcsán keletkezett az a per, amelyben most a legfelsőbb uniós igazszágszolgáltatási testület mondott ki ítéletet.

A kereset azon alapult, hogy az európai szabályozás szerint ha egy járatot lemondanak, a légitársaság köteles „gondoskodni” az utasokról és kompenzálni őket.”

Utasok jogairól lásd előző bejegyzéseimet, például:  Járat törölve- harmadik rész   vagy pedig Linkgyűjtemény: repülőterek, vonattársaságok, autóbuszok


„A cég megkönnyítené az internetezőknek a repülési információk megtalálását és az online jegyfoglalást. A Google szerint a jelenleg a piacon lévő keresők használata túl időigényes.

A Google Flights segítségével bárki kereshet különböző járatokat kiindulási és célállomás, illetve utazási időpont alapján. Megadható többek között, hogy hány közbenső leszállás, illetve átszállás legyen, mennyi ideig tartson az út, mennyibe kerüljön, miként az is, hogy melyik légitársaság repülőgépén szeretne utazni az illető. A légi járatok kikeresése eddig nem volt igazán egyszerű, különösen akkor, ha valaki nagyon olcsón akarta megúszni az utazás. Az Opodo, az Expedia és más keresők ugyan átfogó adatbázisokat kínálnak, de a használatuknak vannak hátrányai is, például az, hogy a keresés nagyon időigényes.”

Ui. A képeket H.Laci készítette. Köszönöm.
 

2012. június 11., hétfő

Repülőjárat keresése

Variációk egy témára avagy hogyan jussunk el olcsón  Roger Hodgson koncertjeire 3. (utolsó) rész


A  múltkori bejegyzésben a volt Supertramp- zenész turnéját ajánlottam.
A  koncertturné néhány európai állomására próbálok  jegyvásárlási/ eljutási lehetőségeket bemutatni.
A turné állomásai megtekinthetők itt:
http://www.rogerhodgson.com/documents/tour.html
A  Lucca, Olaszország, illetve a Nizza, Franciaország és Nyon, Svájc bejegyzésekben olvashattok a kidolgozott útvonalakról.

Ketten is kérdezték (yessss, ez azt jelenti, hogy valaki olvassa is, amit írok), hogy milyen módszerrel kerestem ki a repülőjáratokat.

Először is- másképp keres az, akinek a közelében csak két kis forgalmú repülőtér van. Én pl. először megnézem a Vásárhelyről, illetve a Kolozsvárról induló járatokat a repülőtér honlapján. Ez pl. egy budapesti indulásnál sokkal nehezebben működne .
Másodszor- megnézem a közeli repülőterekről induló olcsó repülőtársaságok úticéljait:
http://www.ryanair.com/en/destinations
http://wizzair.com/destinations/map/?language=HU
http://www.blueairweb.com/Destinations/Destinations-Map
http://www.carpatair.com/

Következik a térkép. Fapadossal igyekszem átszállás nélküli utakat foglalni, ráadásul úgy, hogy az induló repülőtérig se legyen nagy a távolság.

Például:
  • Lucca, Olaszország bejegyzésemben is írtam, hogy jobb repülni Kolozsvárról  Bolognaba, és onnan vonatozni két órát Pisaig, mint  elutazni Budapestig vagy Bukarestig, és onnan repülni Pisaig.
  • olcsóbb repülni Kolozsvárról vagy  Marosvásárhelyról Dortmundba,és onnan vonatozni/ buszozni Amszterdamig,  mint  elutazni Budapestig vagy Bukarestig, és onnan repülni Eindhovenig.
  • Nizza, Franciaország és Nyon, Svájc bejegyzésemben is írtam, hogy olcsóbb repülni Kolozsvárról vagy Marosvásárhelyről vagy Aradról vagy Temesvárról Milánóba (esetleg Németországba), és onnan vonatozni Svájcig, mint klasszikus repülőtársasággal repülni Svájcba.
Ha egyik se jön össze, vagy pedig kevés idő van az indulásig, akkor jöhetnek a klasszikus repülőjáratok. Itt is igyekszem átszállás nélküli verziót foglalni.

Nagyon sok repülőjegy- kereső van, pl.http://www.dohop.com,  http://www.ebookers.com/,  http://pelikan.hu/, ezekről írok majd részletesen.


Befejezésül példák, hogy milyen járatokkal  lehet eljutni a koncertturné különböző állomásaira.  Először az olcsó fapados verziók (mindig átszállás nélkül), majd a klasszikus repülőtársaságok járatai, esetleg átszállással.

 Olaszország

Nagyon sok repülőjárat van,  Olaszország szinte minden régiójába, szinte mindegyik erdélyi repülőtérről. Példák:

  • Milano, Olaszország
Wizzair Marosvásárhely- Milano
Wizzair Kolozsvár- Milano
Wizzair Arad- Milano
Wizzair Temesvár- Milano
Carpatair Temesvár- Milano
Ryanair Constanta- Milano
Wizzair Budapest- Milano
Ryanair Budapest- Milano
Lufthansa Nagyszeben- Milano
Lufthansa Temesvár- Milano
Air France Budapest- Milano
Swiss Budapest- Milano
  • Lucca, Olaszország
Lásd a Lucca, Olaszország bejegyzést

Spanyolország

Nagyon sok  olcsó repülőjárat van,  több spanyol nagyvárosba, szinte mindegyik erdélyi repülőtérről. Példák:

  • Marbella, Spanyolország
Wizzair Kolozsvár- Valencia
Wizzair Temesvár- Valencia
Wizzair Budapest- Malaga
Ryanair Budapest- Malaga
Ryanair Budapest- Alicante
Wizzair Bukarest- Alicante
Wizzair Bukarest- Valencia
Iberia Budapest- Alicante


Hollandia, Belgium, Luxemburg

Olcsó járat csak Eindhovenbe, illetve Brüsszelbe van, egyik sem Erdélyből. Érdemes megnézni a Wizzair dortmundi járatait.
  •  Emmen, Hollandia
Wizzair Marosvásárhely- Dortmund
Wizzair Kolozsvár- Dortmund
Carpatair Temesvár- Dortmund
Wizzair Budapest- Eindhoven
Ryanair Budapest- Eindhoven
Easyjet Budapest- Dortmund
Ryanair Budapest- Hamburg
Wizzair Bukarest- Eindhoven
Lufthansa Nagyszeben- Dortmund
Lufthansa Temesvár- Dortmund
Lufthansa Budapest- Bremen
  • Ciney, Belgium
Wizzair Marosvásárhely- Dortmund
Wizzair Kolozsvár- Dortmund
Wizzair Temesvár- Dortmund
Wizzair Budapest- Brüsszel
Ryanair Budapest- Brüsszel
Easyjet Budapest- Dortmund
Ryanair Budapest- Eindhoven
Wizzair Budapest- Eindhoven
Ryanair Budapest- Karlsruhe
Wizzair Bukarest- Eindhoven
Wizzair Bukarest- Dortmund
Lufthansa Nagyszeben- Brüsszel
  • Luxemburg, Luxemburg
Wizzair Marosvásárhely- Dortmund
Wizzair Kolozsvár- Dortmund
Wizzair Temesvár- Dortmund
Carpatair Temesvár- Dortmund
Easyjet Budapest- Dortmund
Wizzair Budapest- Eindhoven
Ryanair Budapest- Eindhoven
Ryanair Budapest- Brüsszel
Ryanair Budapest- Karlsruhe
Wizzair Bukarest- Eindhoven
Wizzair Bukarest- Dortmund
Lufthansa Nagyszeben- Dortmund
Lufthansa Kolozsvár- Dortmund
Lufthansa Temesvár- Dortmund
Lufthansa Budapest- Luxemburg
KLM Budapest- Luxemburg

Franciaország

Párizsba van  fapados Marosvásárhelyről és Kolozsvárról is. Dél- Franciaországba olcsóbb eljutni észak-olaszországi (Milano, Torino) fapadossal. Példák:
  • Nizza, Franciaország
Lásd a Nizza, Franciaország és Nyon, Svájc bejegyzést.
  • Mouilleron le Captif, France
Wizzair Kolozsvár- Párizs
Wizzair  Marosvásárhely-Párizs
Ryanair Budapest- Párizs
Wizzair  Bukarest- Párizs
Blueair Bukarest –Párizs
Lufthansa Nagyszeben- Párizs
Air France Budapest- Nantes

  • Albi, Franciaország
Blueair Szatmárnémeti- Torino
Wizzair Bukarest- Torino
Lufthansa Nagyszeben- Marseille
Lufthansa Temesvár- Marseille
Air France Budapest- Marseille
KLM Budapest- Marseille
Lufthansa Budapest- Toulouse

Svájc

Klasszikus repülőtársaságok vagy pedig észak-olaszországi (Milano, Torino), esetleg németországi fapadossal. Példák:

  •  Nyon, Svájc
Lásd a Nizza, Franciaország és Nyon, Svájc bejegyzést

Németország

Erdélyből nagyon kevés fapados indul Németországba. A Wizzair dortmundi járataival, a Blueair Nagyszeben – Stuttgart, a Carpatair Nagyszeben-Düsseldorf, Temesvár – Düsseldorf, Temesvár- Stuttgart  járataival lehet próbálkozni, és az örök klasszikussal: a Lufthansa müncheni járataival (Kolozsvár, Temesvár, Nagyszeben).

Példák:
  • Köln, Németország
Wizzair Marosvásárhely- Dortmund
Wizzair Kolozsvár- Dortmund
Wizzair Temesvár- Dortmund
Carpatair Temesvár- Dortmund
Wizzair Budapest- Dortmund
Ryanair Budapest- Düsseldorf
Ryanair Budapest- Karlsruhe
Easyjet Budapest- Dortmund
Wizzair Bukarest- Dortmund
Lufthansa Nagyszeben- Köln
Lufthansa Kolozsvár- Köln
Lufthansa Temesvár- Köln
Germanwings Budapest- Köln
Lufthansa Budapest- Köln

  •  Drezda, Németország
Ryanair Budapest-Leipzig
Lufthansa Nagyszeben- Drezda
Lufthansa Kolozsvár- Drezda
Lufthansa Temesvár- Drezda
Lufthansa Budapest- Drezda
Germanwings Budapest- Drezda
  • Hamburg, Németország
Ryanair  Budapest- Hamburg
Lufthansa Nagyszeben- Hamburg
Lufthansa Kolozsvár- Hamburg
Lufthansa Temesvár- Hamburg
Lufthansa Budapest- Hamburg
KLM Budapest- Hamburg
  •  Tuttlingen, Németország
Blueair Nagyszeben- Stuttgart
Ryanair Budapest- Karlsruhe
Lufthansa Nagyszeben- Stuttgart
Lufthansa Kolozsvár- Stuttgart
Lufthansa Temesvár- Stuttgart
Lufthansa Budapest- Stuttgart
Germanwings Budapest- Stuttgart
  • Ritterhude, Németország
Ryanair Budapest- Hamburg
Easyjet Budapest- Berlin
Lufthansa Nagyszeben- Berlin
Lufthansa Nagyszeben- Hamburg
Lufthansa Nagyszeben- Bremen
Lufthansa Kolozsvár- Berlin
Lufthansa Temesvár- Berlin
Lufthansa Budapest- Hamburg
KLM Budapest- Hamburg
Lufthansa Budapest- Berlin
KLM Budapest- Berlin

  • Mainz, Németország
Wizzair Budapest- Frankfurt
Ryanair Budapest- Karlsruhe
Lufthansa Nagyszeben- Frankfurt
Lufthansa Kolozsvár- Frankfurt
Lufthansa Temesvár- Frankfurt
Lufthansa Budapest- Karlsruhe
Air Berlin Budapest- Karlsruhe

  • Rosenheim, Németország
Ryanair Budapest- Karlsruhe
Ryanair Budapest- Memmingen
Wizzair Bukarest- Memmingen
Lufthansa Nagyszeben- Memmingen



Népszerű bejegyzések