A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Marosvásárhelyi repülőtér. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Marosvásárhelyi repülőtér. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. július 23., kedd

Hírösszefoglaló- Repülőterek



A temesvári repülőteret  2013 augusztus 24 20 óra - 2013 szeptember  1  17 óra között   lezárják.
Ebben a periódusban, a Wizzair gépei az aradi repülőtérről (ARW) indulnak/ az aradi repülőtérre érkeznek.

A marosvásárhelyi  repülőteret  2013 szeptember 15  20 óra - 2013 szeptember 22  20 óra  között   lezárják.
Ebben a periódusban, a Wizzair gépei a kolozsvári  repülőtérről  (CLJ) indulnak/ a kolozsvári repülőtérre érkeznek.




„A marosvásárhelyi Transilvania Repülőtérnek év eleje óta több mint 155 000 utasa volt, és öt új külföldi járatot indított el. A román légierő és légi közlekedés napja alkalmából kiadott sajtóközleményben a marosvásárhelyi repülőtér rámutat, hogy a becslések szerint az idén 30 százalékkal több utas lesz, mint tavaly.
Év elejétől mostanáig 156 957 utasa volt a repülőtérnek, ugyanakkor öt új külföldi járatot is bevezettek.
Április végén egy új szolgáltató, az ír Ryanair légitársaság kezdte meg működését a marosvásárhelyi repülőtéren, járatot indítva Brüsszelbe és Pisába. A Wizz Air vállalat pedig három új külföldi járatot vezetett be ez év tavaszán: Münchenbe, Frankfurtba és Bolognába.
Jelenleg tehát 13 külföldi járat indul a marosvásárhelyi repülőtérről, melyekhez hozzáadódnak a Tarom légitársaság belföldi járatai, melyek összekötik Marosvásárhelyt a fővárossal, mutat rá az intézmény vezetősége a közleményben, hozzátéve, hogy idén korszerűsítési munkálatokat is fognak végezni a repülőtéren.”



„A kolozsvári nemzetközi repülőtér új, 2100 méteres kifutópályája máris megrongálódott, repedések jelentek meg rajta, bár még át sem adták használatba – tudósít a citynews. Az új kifutópálya eddig 180 millió lejbe került. Eredetileg 120 millió lejesre tervezték a megépítés költségeit, ám a vizes talaj miatt emelkedtek a költségek. Átadását október 15-éig tervezik nyélbe ütni.”





„Az új, egyszerűsített beszállókapuk lehetőséget adnak a légitársaságoknak, hogy a bezárt Ferihegy 1-hez hasonló működési költségekkel üzemeljenek. A Daniel de Carvalho, a Wizz Air-kommunikáció menedzsere által Oktoberfest-típusúnak nevezett sátrakra nem lesz szükség.”






„Várhatóan a nyár közepétől ismét birtokba vehetik a látogatók a repülőtéri 2A Terminál tetején lévő kilátóteraszt - közölte a Budapest Airport. Az újranyitáshoz szükséges biztonsági fejlesztést a napokban kezdte meg a társaság, a munkálatok néhány hétig tartanak.”





„Új pálya és új remények. A Tarom nem bukik, de ha mégis, repül helyette más Bukarestbe. Miért perli Kolozsvár Marosvásárhelyet?
A múlt heti nagy budapesti légiközlekedési gyülekezet, a Routes Europe kiállítási termében érdekes volt látni egymástól nem túl messze két külön standot keleti szomszédunk, Románia reptereinek képviseletében. Az egyik az RAA, a Romanian Airports Association, vagyis a Romániai Repülőterek Szövetsége, a másik viszont csak két romániai repülőtér, a szatmárnémeti és a marosvásárhelyi bemutatkozásaképp. Amint az egyiknél megtudtam, a marosvásárhelyi Transylvania Airport nem tagja a szövetségnek. Ráadásul az ember a romániai napisajtóban olykor felbukkanó hírekből eléggé pontosan tudhatja, hogy a két, egymástól nem túl messze fekvő erdélyi repülőtér nincs ám épp túlságosan jó viszonyban egymással. „



„Mi zavarja valójában a konkurenciát? Netán az, ha a Transylvania Airport is kap hosszú pályát, akár interkontinentális járatokra.”

2013. április 30., kedd

Szemelvények -2013 április



„A 20% kedvezmény a viteldíjra vonatkozik, amely tartalmazza a kötelezően fizetendő adókat és egy kis méretű kézipoggyász (42x32x25 cm) díját, de nem tartalmazza az adminisztrációs díjat. A kedvezmény csak új foglalásokra vehető igénybe.”







„Bukarestből Tel-Avivba, Belgrádból Dubajba repülhetünk a WizzAir járataival nyártól.

Keleti és déli útvonalakkal bővíti szolgáltatásait a magyar diszkont légitársaság. Bosznia-Hercegovinában a Wizz lesz az első fapados társaság, amely járatokat indít: a Tuzla–Bézel és a Tuzla–Malmő járatok is nyár elején indulnak.”

 „Októbertől a Wizz Air és a szaúdi Nasair légitársaságot is fogadja majd a dubaji Al Maktoum, más néven Dubai World Central repülőtér”

Október 29-től heti három járat indul majd Bukarestből.

„A menetidő négy óra, az első gép júniusban indul, a katari mellett ez lesz a következő interkontinentális járat Ferihegyről.”

„A fapados légi járatokat közlekedtetô Wizz Air római járatának nyolc repülôgépe közül négy május 7-tôl nem a római Fiumicino, hanem a Ciampino légikikötôben landol. Ezek között van a Róma és Marosvásárhely között közlekedô gép is. A Fiumicino repülôtér által igényelt magas használati díj miatt döntött úgy a Wizz Air vezetôsége, hogy célállomást vált az olasz fôvárosban.”

„Kedden szállt fel Debrecenből az utolsó Milanóba tartó gép. A jövőben nem tervezik a járat újraindítását, helyette a pénteken induló, Dortmundba közlekedő gépek sikerességében bíznak.”
 
 

„A Ryanair légitársaság a marosvásárhelyi járatok beindítása érdekében az utolsó előkészületeknél tart. „
A marosvásárhelyi repülőtér ez év januárjában írt alá öt évre szóló együttműködési szerződést a Ryanairrel, amely április végén indítja brüsszeli és pisai járatát heti négy alkalommal. 


„A Ryanair ír fapados légitársaság megnyitotta első bázisát az ex-jugoszláv országok egyikében. A horvátországi Zadarba mintegy tucatnyi, döntően északi államok repülőtereiről érkeznek a járatok.”

„A Ryanair terveiben az szerepel, hogy már jövőre, vagy legkésőbb 2015-ben megnyitnák bázisukat, valamint a közeljövőben 2-2,5 millióra növelnék utasforgalmukat a Pozsonyból induló és oda közlekedő menetrendszerű járataikon.”

„A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Ryanair Limited (Ryanair) fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amikor a kedvezményes repülőjegyeket népszerűsítő kampányában valótlan tájékoztatást adott a fogyasztóknak, illetve legfontosabb szerződéses feltételeit nem tette magyarul is hozzáférhetővé. A GVH 15.000.000 Ft bírság megfizetésére kötelezte a vállalkozást.”

 „Az „új Germanwings” láthatóan gyorsabban halad a tervezettnél: a német utazási irodákban már 2013. április 12-től foglalhatóak az új „Best” és „Smart” tarifák a július elején induló járatokra. A legkedvezőbb, „Basic” tarifa a Germanwings online értékesítési csatornáin keresztül érhetőek el az utasok számára.”
„Az „új Germanwings” járatain három economy tarifa közül választhatnak az utasok, amelyek 33 eurótól („Basic”), 53 eurótól („Smart”), illetve 199 eurótól („Best”) kezdődnek.”

„Közvetlen légi összeköttetés Közép-Angliával a Jet2.com járatán. Irány East Midlands!
Új járatot indít a Jet2.com diszkont légitársaság Budapestről november 8-tól Közép-Anglia szívébe, East Midlands repülőterére, ahonnan egyszerre három nagyváros – Nottingham, Derby és Leicester – is elérhető. A Jet2.com a tervek szerint egy 148 üléses Boeing 737-300-as típusú repülőgéppel teljesíti a járatokat.”

„Sztrájk, hitelek, tartozások, bonyodalmak a Superjet körül.
Az Armavia április elsejétől csődöt jelent és teljesen leállítja tevékenységét. Az örmény légitársaság tulajdonosa a 2008-ban kezdődött világgazdasági válság következményeivel magyarázza a társaság bukását.”



„Egy sor új járat indul a nyári utazási szezonban a budapesti repülőtérről, Helsinkitől Bakuig terjed az új desztinációk kínálata. Az járatnyitások nagyjából egyformán oszlanak meg a hagyományos és diszkont szektor légitársaságai között.
Röviden:
Visszatért a SAS-  Budapestről  heti öt koppenhágai járat, heti három oslói járat
Norwegian- eddig elsősorban Oslóba, Stockholmba és Koppenhágába kínált járatokat Budapestről. Most indul a helsinki járatát is.
Az orosz UTair légitársaság  Szentpétervárra április 28-án indítja el új járatát.
A Wizz Air június 17-től indítja új, bakui járatát.  A Wizz Air másik idei újdonsága már a téli menetrendi időszakra esik: október 28-tól heti négy járat közlekedik Budapest és Dubai között.
A nyári szezontól heti tízről tizenkettőre emeli Budapestü Berlin járatai számát az Airberlin német légitársaság.
A KLM napi négyre emeli az amszterdami járatok számát, a holland légitársaság diszkont cége, a Transavia pedig mostantól Rotterdamba repül Budapestről. „

„A fapados légitársaságok előretörését támasztja alá egy friss globális felmérés.
Az Amadeus kutatása szerint a fapados légitársaságok részesedése a légiforgalomból Európában (38%) és Észak-Amerikában (30%) a legmagasabb. Az átlagnál magasabb a low-cost szállítók szerepe az Egyesült Királyságban (52%) és Spanyolországban (57%), míg a Fülöp-szigeteken (65%) és „Thaiföldön (61%) még ennél is jelentősebb ez az arány.

“Újabb légitársasággal és újabb úti céllal bővül a Budapest Airport útvonalhálózata júniustól - közölte a ferihegyi repteret működtető cég. A Bulgaria Air bolgár légitársaság június 24-től kezdve heti négy alkalommal kínál légi összeköttetést Budapest és Szófia között.”

Április 27-től a Tarom Iasi-ból Londonba, Torinoba és Bolognaba indít járatokat.










„A Samoa Air az első olyan légitársaság, amely az utasok testsúlya alapján számítja ki a jegyárakat. Vezérigazgatójuk szerint ez a legigazságosabb módszer, és ebben áll a repülés jövője.”

2013. február 28., csütörtök

Szemelvények -2013 február



Légitársaságok

„Mintegy ezren emlékeztek a Malévra a magyar légitársaság leállásának egyéves évfordulóján  Budapesten, a Hősök terén.”

Mindhárom légitársaság óriási veszteséggel zárta a múlt évet, és a jelenlegi piaci helyzetben kérdésessé vált  a túlélésük.


„A lengyel kormányfő kemény nyilatkozata, az új vezér megerősítette az elbocsátásokat és a flottacsökkentést.

Vagy megtörténnek a szükséges változások a légitársaságnál, vagy nem marad életben: ez volt a lengyel miniszterelnök nyilatkozatának lényege a LOT jövőjéről. Donald Tusk kormányfő világossá tette, hogy a kabinet szeretné megmenteni a nemzeti légitársaságot, de „nem minden áron”, és intő példaként hozta fel a Malév sorsát.”



„Komoly versenyfutásba kezdtek a legnagyobb európai légitársaságok, vissza szeretnék szerezni a fapadosokhoz átpártolt utasokat. Sorra jelentik be a korábban megszokottnál szűkebb szolgáltatást nyújtó, de olcsóbb jegytípusokat. Lassan egyikük sem fuvarozza már el ingyen a poggyászokat, cserébe 50-60 euróig süllyedtek a legalacsonyabb árak a Lufthansánál, az Air France-nál, a KLM-nél, és most már a British Airwaysnél is.”



„Nem tartalmaznak már ingyenesen feladható poggyászkeretet a KLM európai járataira április 22-e után foglalt repülőjegyek - közölte a Turizmus Panoráma Bulletin. A fuvarozó indoklása szerint az intézkedés célja, hogy a jegyárak továbbra is vonzóak maradjanak és az utasok csak azért a szolgáltatásért fizessenek, amit valóban igénybe vesznek.”


Ha jól tudom, Flying Blue tagoknak még mindig ingyenes a feladott poggyász. A Flying Blue tagsághoz pedig elég regisztrálni a   KLM honlapján.


„Az Airberlin német légitársaság májustól a napi egy helyett naponta két járatot üzemeltet Budapest és Berlin között”

„Kétmillió utasra számít az ír Ryanair fapados légitársaság Budapesten márciusig, az indulás utáni első év végéig, de a járatmegszüntetések miatt a következő évben már csak 1,2 millió utassal számolnak”

„A felemelt reptéri tarifák miatt csökkent a forgalom – mondja az ír fapados regionális eladási főnöke.

Ugyancsak az iho.hu kérdésére mondta el a vendég, hogy sem a légitársaság, sem az utasai nem túl elégedettek a mostani körülményekkel, a sátras megoldással, de folynak a tárgyalások a Budapest Airporttal a körülmények javításáért. Mint azt nem sokkal ezelőtt az iho.hu is hírül adta, a SkyCourt előtt lévő és eddig a poggyászosztályozónak helyet adó könnyűszerkezetes épületet lebontották, és ezt állítják majd fel a sátrak helyett, ez pedig azért jóval kulturáltabb körülményeket biztosít elsősorban a Ryan utasainak (több más diszkonttársaság, például a Wizz a sátrazás helyett már korábban visszatért a buszoztatásra).”


„Szép szülinapi tortával ünnepelte csütörtökön a Ryanair, hogy egy éve alapította meg budapesti bázisát. Az valóban profin lebonyolított belépő volt: a Malév leállása után bő két héttel már Ferihegyen állomásozott három Ryanair-gép. Jelenleg azonban nem sok mindent ünnepelhet a legnagyobb európai fapados, hiszen januártól drasztikusan visszafogta magyarországi kapacitását, átengedve a terepet riválisainak.”



„A hatósági egyeztetések elhúzódása késlelteti a Wizz Air moszkvai járatának indítását.

Az orosz légügyi hatóság és a közlekedési minisztérium közötti egyeztetés elhúzódása miatt késik a Wizz Air Budapest-Moszkva járatának indítása”



„A Wizz Air a közeljövőben megduplázza kapacitásait Grúziában: három új nemzetközi útvonalat üzemeltet a kutaiszi repülőtérről.

Két új ukrán útvonalat nyit a diszkont légitársaság. Kijev mellett április 23-tól Donyeckbe és július 1-től Harkovba is repülnek majd Grúziából. Május 15-én pedig beindul az első Varsó-Kutaiszi járat.”


„Áprilistól Debrecen és Dortmund között indít járatot a fapados társaság. A milánói járatot viszont leállítja a Wizz Air.”


Repülőterek

„A marosvásárhelyi Transilvania repülőtérről az április 1-jétől számított nyári programban 13 repülőjáratot üzemeltetnek a légitársaságok, öttel többet, mint jelenleg. A Marosvásárhelyről Barcelonába, Budapestre, Dortmundba, Londonba, Madridba, Milánóba, Párizsba és Rómába repülő gépek mellett április 13-ától járat indul Memmingenbe (kezdetben hétfőn és pénteken, majd május 19 – október 23. között a járatokat átütemezik szerdára és vasárnapra). Május 13-tól a Wizz Air légitársaság a Bologna melletti Forli röptérre indít járatot, május 14-től pedig Frankfurt-Hahnba. A Ryanair légitársasággal megkötött 5 évre szóló szerződés értelmében április 30-ától Brüsszelbe, illetve Pisába indulnak gépek.”

„A biztonsági személyzet pénteken hajnal 4 órától Hamburg után a Köln/Bonn repülőtérre is kiterjeszti a sztrájkot.

A Germanwings légitársaság emiatt jelentős korlátozásokra számít a legnagyobb központi repülőterén.

A magánbiztonsági szolgálatok munkatársai csütörtökön kezdtek sztrájkot a hamburgi repülőtéren, a munkabeszüntetés miatt budapesti járatokat is töröltek.”

Február 18
„Hétfőtől négynapos sztrájk a társaságnál, márciusban még kétszer: közben nyomul a konkurencia Latin-Amerikából.

Hétfőtől ismét sztrájkba lép az Ibéria alkalmazottainak egy része, tiltakozásul a restrukturálás, közelebbről a tervezett elbocsátások ellen. A négy napon át tartó részleges munkabeszüntetés miatt az Ibéria erre az időszakra 1062 járatából 415-öt kénytelen törölni.”

„Az erős szél miatt kicsúszott a leszállópályáról landolás közben egy román utasszállító repülőgép Rómában, a balesetben hatan megsérültek. Az Alitalia a baleset után bejelentette, felfüggeszti két vonalon a romániai cégnek az olaszországi tevékenységét.”

„A temesvári központú Carpatair légitársaság ATR-72 típusú gépén ötvenen tartózkodtak. A repülő végül a füvön állt meg, futóműve a kicsúszás miatt károsodott.”

„Az olasz ügyészség vizsgálatot indított, az olasz légiforgalmi szakszervezetek pedig sztrájkot hirdettek a szombat este a római fiumicinói repülőtéren bekövetkezett baleset miatt. A Carpatair román légitársaság gépe kisiklott a leszállópályáról.”



Utazás

„Sokan nem is tudják, milyen jogok illetik meg őket a repülőjáratuk késése vagy törlése esetén, pedig az európai szabályok szerint jelentős késés esetén jár a kártalanítás. Bár a légitársaságok sokszor kibújnak a fizetés alól rendkívüli körülményekre hivatkozva, egy tavaly októberben megerősített szabálynak köszönhetően felcsillant a remény, hogy ezentúl többen juthatnak hozzá a nekik járó kártérítéshez.”

„Még ha természeti katasztrófa vagy rossz idő miatt törölték a járatát, akkor is köteles a légitársaság kártérítést nyújtani az utasoknak – így döntött az Európai Unió Bírósága.

Izlandi vulkánkitörés, forgószél vagy más természeti erő is lehet az oka annak, hogy nem jutott haza, elmulasztotta a nyaralását vagy lekéste az üzleti tárgyalását. Ugyan az utasok biztonsága érdekében nem indult útnak a repülőgépe, az Európai Unió Bírósága úgy döntött, a légitársaságnak így is magára kell vállalnia a kártérítést, hiába ártatlan a késlekedésben és járattörlésekben.”

„Az ítélet a légitársaság szerint meg fogja drágítani a repülést mindenütt a kontinensen.

A 2010-ben az izlandi vulkánkitörés okozta járattörlések kapcsán keletkezett az a per, amelyben most a legfelsőbb uniós igazszágszolgáltatási testület mondott ki ítéletet.

A kereset azon alapult, hogy az európai szabályozás szerint ha egy járatot lemondanak, a légitársaság köteles „gondoskodni” az utasokról és kompenzálni őket.”

Utasok jogairól lásd előző bejegyzéseimet, például:  Járat törölve- harmadik rész   vagy pedig Linkgyűjtemény: repülőterek, vonattársaságok, autóbuszok


„A cég megkönnyítené az internetezőknek a repülési információk megtalálását és az online jegyfoglalást. A Google szerint a jelenleg a piacon lévő keresők használata túl időigényes.

A Google Flights segítségével bárki kereshet különböző járatokat kiindulási és célállomás, illetve utazási időpont alapján. Megadható többek között, hogy hány közbenső leszállás, illetve átszállás legyen, mennyi ideig tartson az út, mennyibe kerüljön, miként az is, hogy melyik légitársaság repülőgépén szeretne utazni az illető. A légi járatok kikeresése eddig nem volt igazán egyszerű, különösen akkor, ha valaki nagyon olcsón akarta megúszni az utazás. Az Opodo, az Expedia és más keresők ugyan átfogó adatbázisokat kínálnak, de a használatuknak vannak hátrányai is, például az, hogy a keresés nagyon időigényes.”

Ui. A képeket H.Laci készítette. Köszönöm.
 

Népszerű bejegyzések