A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Carpatair. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Carpatair. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. augusztus 1., csütörtök

Hírösszefoglaló- Légitársaságok




„Ugyan csak a téli menetrendben, de tizenegy újabb járatot vesz át a fapados cég a Lufthansától.A Berlin-Tegelről és Hamburgból induló járatok közül október 27-től a birminghami, bolognai, genfi, november 13-tól a nürnbergi és római, 14-től a bukaresti járatokat veszi át a Germanwings. Helsinkibe, Milánóba, Bécsbe november 27-től szállít a Germanwings Berlinből. A Hamburg–Moszkva járatot október 27-től üzemeltetik – áll a légitársaság sajtóközleményében.”

Jelenleg a Lufthansa gépei repülnek Bukarest- Berlin között

„A frankfurti és müncheni csomópontokból induló járatok kivételével a Germanwings veszi át a Lufthansa német belföldi, illetve európai járatait. A 2014 végéig tartó folyamat első lépcsőjeként a Germanwings három jegyár-kategóriát vezet be járatain.”

„Code-share megállapodást kötött a KLM és a Pegasus Airlines.

A megállapodás 2013. május 27-én lép érvénybe és pozitívumait a június 3-a utáni utazásoknál érezhetik az utasok. A megállapodásnak köszönhetően a KLM saját kódja alatt adhat el jegyet az Amszterdam és Isztambul Sabiha Gökçen reptér, valamint az Izmir és Amszterdam között közlekedő járatokra. Az interline megállapodással lehetővé válik az utasok számára, hogy egyetlen KLM jeggyel utazzanak bármely, a Pegasus által kiszolgált törökországi repülőtér és a KLM által repült légikikötő között.”



„Elérte a Ryanair légitársaság utasainak száma Budapesten a 3 milliót - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.”

2013 november 3- án indul az utolsó járat.
 



„Hamarosan budapesti járatot indíthat az Emirates légitársaság, hogy tehermentesítse a másik öbölbeli cég, a Qatar Airways túlzsúfolt járatait, sőt a kuvaiti légitársaság is magyarországi járat indítását fontolgatja”

„Jövő év áprilisától újra utazhatunk a Jet2.com diszkont légitársaság fedélzetén Leeds Bradford repülőterére. Ezzel négyre emelkedik a Jet2.com légitársaság gépeivel elérhető brit városok száma (Edinburgh, Manchester és East Midlands mellett), amelyekbe összesen heti 11 járattal lehet eljutni Budapestről.”

„Mától ismét van légi összeköttetés a bolgár és a magyar főváros között. Ezentúl heti négy alaklommal közlekedik a Bulgaria Air bolgár nemzeti légitársaság Szófia és Budapest között.”

„Minszk, Budapest, Belgrád összekapcsolása: a Belavia eltüntet két fehér foltot Budapest légitérképéről.

Szeptember 19-től egyszerre két különleges desztinációval bővül a Budapest Airport kínálata: Fehéroroszország fővárosa, Minszk még soha nem volt közvetlen járattal elérhető Budapestről, Szerbia fővárosa Belgrád pedig a Malév leállása óta hiányzott a kínálatból. Szeptembertől mindkét fővárosba a fehérorosz Belavia légitársaság gépeivel lehet eljutni, miután megkapták a repülési jogot heti két alkalommal a Minszk – Budapest – Belgrád – Budapest – Minszk útvonalra.”


„További új őszi járatok: Liverpool-Larnaca, Luton-Velence, Manchester-Lyon, Newcastle-Tenerife.

Az easyJet ősztől Bukarestbe, Larnacába, Velencébe, Lyonba és Tenerifére is indít járatot angliai repülőtereiről. A menetrend bővítés során 190 ezerrel nő légitársaság utasainak számára – hangzik a társaság közleménye.

Az easyJet első bukaresti járata a Gatwick repülőtérről száll fel október 17-én; a román fővárosába már akár 13.000 forintnak megfelelő összegért is eljuthatnak Londonból az utasok.”

Turizmusonline.hu| Tangerbe és Boa Vistába indít új járatot a TAP
„Kelet-Európába a tavalyi 33-hoz képest az idei nyáron hetente összesen 39 járatot indít a TAP Portugal. Júniustól megduplázza, heti hatra emeli Lisszabon és Bukarest között közlekedő járatainak számát. Prágában is sűríti járatait: a korábbi hét helyett kilencszer repül hetente. Budapestre heti nyolc alkalomal indulnak járatai, és Moszkva, Varsó és Zágráb is elérhető a légitársasággal.”

Június 21-től a Carpatair  Temesvárról csak Róma, Milano, Velence, Stuttgart ési Cernauti irányába indít járatokat.  Ezen kívül a Bacau - Róma és Bacau-  Milano, illetve a Craiova – Róma járatok maradnak meg.

Június  7- től heti három járatot indít a Turkish Airlines

A Vueling  gépei  június 20- tól heti kétszer indulnak   Bukarest- Bilbao, illetve  Bukarest - Madrid  között.
 
Augusztustól a Tarom heti három járatot indít Kolozsvár- Prága között.

„Októbertől charterjáratok indulnak Ammánba Magyarországról, Csehországból és Lengyelországból.

A Royal Wings charter légitársaság járatai a Turizmus Panoráma Bulletin beszámolója szerint a téli menetrendi időszakban szerdánként közlekednek Ammán és Budapest között.”


Június 4- től heti kétszer indulnak a járatok.

Június  16- án szállt fel az első járat.
 
 „Izraeli járatainak számát bővíti a Wizz Air. Ősztől Tel-Avivot már Kolozsvárról, Vilniusból és Katowicéből is el lehet érni.”

„Eddig az Aeroflot magasan tudta tartani az árakat a két főváros között. A Wizz szeretne Szentpétervárra is repülni.

Az egyik utolsó megszerzett ex-Malévos repülési jogot is érvényesíteni tudta a Wizz Air, így szeptember 23-tól heti öt járattal köti össze Budapestet Moszkvával.”



„Bosznia-Hercegovinában igazán nagyot szakíthat a Wizz Air, ugyanis a Tuzlából nemrég indított járataik majdnem teljesen teli vannak, új célállomások is a láthatárra kerültek. Mindeközben a magyar fapados légitársaság illetékesei a szarajevói repülőtérrel is tárgyalnak, ott már közel van a megegyezés.”



„Abrán György, a diszkont légitársaság kereskedelmi igazgatója sajtótájékoztatón jelentette be, hogy eleinte heti négy járatot - hétfő, szerda, péntek, vasárnap - üzemeltetnek majd, a következő hónapokban pedig fokozatosan emelik a járatsűrűséget, és 2014 márciusától már minden nap repülnek a két város között.

Hétköznap háromnegyed tízkor, vasárnap 11.25.kor indulnak a gépek. A Népszabadság munkatársa ősz végére talált 12 ezer forintos retúrjegyet is, de az első hetekre csomagdíj nélkül 35 ezer forintért lehetett foglalni a járatokra.”
Ha már Isztambul- Erdélyieknek érdemes megnézni a Pegasus , illetve a Turkish Airlines bukaresti járatait is. Sőt- a Tarom járatait is.

A Wizzair október 29- én indítja első Craiova-  London  járatát.
  
Budapest- Baku
Budapest- Hurghada
Budapest- Málta
Katowice- Hurghada
Varsó- Hurghada
Budapest- Dubai
Bukarest- Dubai

„Október elsejétől repülőjegy és szállás egyszerre vásárolható a Wizznél.

A most alakult Wizz Tours az első évben huszonötezer utazási csomag értékesítésével számol, ez százezer utast jelenthet. Az új üzletággal együtt az egyiptomi Hurghadába indul új légijárat.”





 
„Piros-fehér-zöld lesz a festése, Sólyom lesz a neve az új hazai légitársaságnak, amely hamarosan már jegyeket árulna, és jövőre a tengerentúlra is repülne. Az üzletemberek igényeihez igazodó Malév-utód felpezsdítheti az életet Ferihegyen, a fapadosok kiszorulhatnak az 1-es terminálra.”


„Az új magyar légitársaság bátorsága, konkurenciája és esélyei.”

„Átvette irodáit a Sólyom Airways a ferihegyi repülőtér 1-es terminálján.

A még 2013-ban hat géppel elinduló új magyar légitársaság a bezárt 1-es terminál irodáiban talált otthonra.”

„A Sólyom hamarosan megkezdi működését, és elindítja első gépét, amelyet Álmos vezérnek kereszteltek el – jelentette be a cég vezérigazgatója a társaság első sajtótájékoztatóján.

A Sólyom Airways hamarosan megkezdi működését – jelentette be Vágó József, a légitársaság vezérigazgatója a cég első sajtótájékoztatóján. A vezérigazgató szerint a Malév csődje sokkolta a szakmát, és ezt követően több befektetővel kezdte keresni a kapcsolatot, hogy új magyar légitársaság jöhessen létre.

Több arab befektetővel tárgyaltak, amíg megtalálták az ománi idegenforgalmi mecénást, iletve az egyesült arab emírségekbeli pénzügyi befektetőt.”


2013. március 31., vasárnap

Szemelvények- 2013 március



Légitársaságok
 

Az Air Lingus április 30-tól felfüggeszti Bukarest- Dublin járatait, ezen az útvonalon csak a Blue Air repül majd.
A Turkish Airlines mégse indítja a múlt hónapban beharangozott Konstanca- Isztambul járatait, de továbbra is indít jratokat a Bukarest- Isztambul útvonalon.

A temesvári székhelyű cég fokozatosan felfüggesztette bukaresti, kolozsvári, nagyszebeni és nagyváradi járatait. Lemondott  több,  Temesvárról induló járatáról is (Ancona, Bari, Bologna, Torino és Verona). Jelenleg a cég heti háromszor indít járatokat Temesvárról Rómába, Milánoba, illetve Velencébe.

Márciustól a Vueling Bukarestből Barcelonaba, júniustól pedig Bukarestből  Madridba, illetve  Bilbaoba repül majd.

„A szibériai UTair légitársaság április elejétől heti két járatot indít majd Szentpétervárra Budapestről.

Az orosz légitársaság Boeing 737-500-as gépei szerdán és vasárnap érkeznek majd Ferihegyre április 28-tól.”

„Egyszerre két városból indított összesen 9 járattal tér vissza Budapestre az SAS skandináv légitársaság. Március 31.-től, vagyis a 2013-as nyári menetrendtől kezdve menetrendszerű járatokat indít Budapestre Oslóból és Koppenhágából.”

„Ismét lesz közvetlen légi kapcsolat Athén és Budapest között, miután az Aegean Airlines légitársaság úgy döntött, hogy a 2013. április 2. és 2014. január 19. közötti időszakban újraindítja a két város közötti járatait”

„Hivatalosan is bejelentették, hogy 175 darab 737-es típusú repülőgépet vásárol Európa legnagyobb fapados légitársasága, a Ryanair a Boeingtől. Az ír légitársaság ezzel tovább tudja erősíteni piacvezető szerepét, míg a gépgyártó számára a rekordnagyságú üzlet értéke meghaladja a kereskedelmi célú repülőgépeinek értékesítésének a tavalyi negyedik negyedéves teljes értékét.”

Új, illetve megújuló Ryanair járatok Budapestről: Páfosz, Alicante és Pisa  március 26.-tól,  Varsó Modlin pedig  július elsejétől.
Ezen a héten indul a Konstanca- Pisa járat,  április végén pedig a Marosvásárhely- Brüsszel, illetve Marosvásárhely- Pisa járat, erről részletesen írtam  egyik előző bejegyzésemben
 
„Budapestről az orosz, az ukrán, a török, a kaukázusi és a közel-keleti térségekbe irányuló járatok beindításán dolgozik a Wizz.”

„Újabb budapesti járat elindítását erősítette meg a Wizz Air. A diszkont légitársaság közölte, hogy május 17.-től heti két alkalommal indít járatokat Máltára.”




Repülőterek

„114,1 millió lejt, tehát 26,2 millió eurót fektetne a nagyváradi repülőtér vezetősége a kifutópálya kiszélesítésébe, hogy Boeing és Airbus gépeket is fogadhassanak.

A beruházó a mostani 1800 méterről 2100 méterre hosszabbítaná meg a kifutópályát. A projektet részben EU-s alapokból finanszírozzák a Szállítási Operatív Programon keresztül. A munkálatokhoz várhatóan július 15-én látnak hozzá, a szerződés kifutási ideje 22 hónap lesz. „

Nagy sikernek  örvend a Henri Coanda (Otopeni) repülőtérre rendelhető olcsó taxik rendelése. A taxikat az érkezési oldalon levő help- desk- nél lehet rendelni.

Figyelmeztető sztrájk kezdődött  március 21-én,  csütörtök hajnalban a Lufthansa német légitársaságnál, a munkabeszüntetés miatt budapesti járatokat is töröltek.”
A  sztrájk miatt a járatok közel 40 százaléka nem szállt föl.

„Eltűnnek az ideiglenes sátrak a Budapest Airport előteréből, hamarosan egy könnyűszerkezetes csarnok várja a fapadosok utasait a repülőtéren.”

 




Utazás



„2013. március 25-től a légitársaság 6 kg-ról 8kg-ra emeli a kézipoggyász maximum súlykeretét. (Laptoppal együtt 10 kg.) Minden egyéb kézipoggyász szabály változtatlan marad a légitársaságnál.”








Harmadik éve a www.airfrance.fr  honlapot  díijazzák légiszállítás kategóriában.


„A Wizz Air az első európai légitársaság, amely saját utazási videókkal népszerűsíti 85 vonzó desztinációból álló úthálózatát”

„Miért kellene felelősséget vállalnia a légitársaságoknak azért, amire nincs hatásuk? Mondjuk a vulkáni hamuért vagy a télért?

A repülőgéppel utazók jogainak jobb érvényesülése érdekében mutatott be újabb javaslatot szerdán az Európai Bizottság. A javaslattal a Bizottságnak az a célja, hogy azonosítsa a jelenlegi szabályozásban nem megfelelően körülírt vagy nem elég konkrétan szabályozott, úgynevezett szürke területeket, vagyis, hogy bezárjon egyes kiskapukat, szabályozza az utasok panaszainak kezelési módját, a légitársaságok szankcionálását, valamint egyúttal olyan elemeket is tartalmaz, amelyek nem rónak méltánytalanul nagy anyagi  terhet a légitársaságokra – olvasható az MTI hírében.

 Szürke területnek találta a bizottság a mostani szabályozásban, hogy a légitársaságnak mikor és hogyan kell tájékoztatnia az utasokat egy járat késéséről vagy törléséről. A bizottság szerint ezt legkésőbb az eredetileg tervezett indulási időpontot követően fél órával minden utasnak joga megtudni.”



Márciusi tél

 2013.3.12
„A frankfurti légikikötőt lezárták, a délután és este induló budapesti járatokat is törölték.

A német nagyvárosban 15 centiméter hó esett, legalább 200 járatot töröltek az időjárás miatt.

Hasonló a helyzet a párizsi Charles de Gaulle repülőtéren is, ahol a napi járatok negyede, nagyjából 300 gép nem tudott fölszállni – olvasható a hvg.hu oldalon. A francia főváros másik légikikötőjén, az Orly-n, a Tunisair légitársaság egy gépe lecsúszott a jeges kifutópályáról, ami tovább nehezíti a helyzetet. A gépen utazók közül senki nem sérült meg. Az Air France arra kérte utasait, hogy halasszák el utazásaikat, ha az Párizst is érintené.

 Az összes észak-francia repülőteret lezárták kedden a nagy havazás miatt, a térségben néhol több mint ötven centiméter hó esett. A brüsszeli reptér is csak korlátozottan fogad és indít járatokat a kialakult időjárási helyzet miatt.”


2013-03-26
 „Újabb havazás kezdődött a budapesti repülőtéren, a Budapest Airport havas szolgálata ismét teljes készültségben dolgozik. Mind a két ferihegyi futópálya tiszta, sónedves, a havazás ellenére biztonságos, kiváló fékhatást nyújt a leszálló repülőgépeknek.

Több mint 24 órája teljes létszámban, többszöri váltásban dolgoznak a Budapest Airport havas szolgálatának emberei és munkagépei a Ferihegyi repülőtéren. A havazás ellenére a késő délutáni órákban is a repülőtér két futópályája megfelelően üzemelt, egyetlen járatnak sem kellett a hó miatt sem kitérő repülőtérre mennie, sem visszafordulnia.”


2013. február 28., csütörtök

Szemelvények -2013 február



Légitársaságok

„Mintegy ezren emlékeztek a Malévra a magyar légitársaság leállásának egyéves évfordulóján  Budapesten, a Hősök terén.

Mindhárom légitársaság óriási veszteséggel zárta a múlt évet, és a jelenlegi piaci helyzetben kérdésessé vált  a túlélésük.


„A lengyel kormányfő kemény nyilatkozata, az új vezér megerősítette az elbocsátásokat és a flottacsökkentést.

Vagy megtörténnek a szükséges változások a légitársaságnál, vagy nem marad életben: ez volt a lengyel miniszterelnök nyilatkozatának lényege a LOT jövőjéről. Donald Tusk kormányfő világossá tette, hogy a kabinet szeretné megmenteni a nemzeti légitársaságot, de „nem minden áron”, és intő példaként hozta fel a Malév sorsát.”



„Komoly versenyfutásba kezdtek a legnagyobb európai légitársaságok, vissza szeretnék szerezni a fapadosokhoz átpártolt utasokat. Sorra jelentik be a korábban megszokottnál szűkebb szolgáltatást nyújtó, de olcsóbb jegytípusokat. Lassan egyikük sem fuvarozza már el ingyen a poggyászokat, cserébe 50-60 euróig süllyedtek a legalacsonyabb árak a Lufthansánál, az Air France-nál, a KLM-nél, és most már a British Airwaysnél is.”



„Nem tartalmaznak már ingyenesen feladható poggyászkeretet a KLM európai járataira április 22-e után foglalt repülőjegyek - közölte a Turizmus Panoráma Bulletin. A fuvarozó indoklása szerint az intézkedés célja, hogy a jegyárak továbbra is vonzóak maradjanak és az utasok csak azért a szolgáltatásért fizessenek, amit valóban igénybe vesznek.”


Ha jól tudom, Flying Blue tagoknak még mindig ingyenes a feladott poggyász. A Flying Blue tagsághoz pedig elég regisztrálni a   KLM honlapján.


„Az Airberlin német légitársaság májustól a napi egy helyett naponta két járatot üzemeltet Budapest és Berlin között”

„Kétmillió utasra számít az ír Ryanair fapados légitársaság Budapesten márciusig, az indulás utáni első év végéig, de a járatmegszüntetések miatt a következő évben már csak 1,2 millió utassal számolnak”

„A felemelt reptéri tarifák miatt csökkent a forgalom – mondja az ír fapados regionális eladási főnöke.

Ugyancsak az iho.hu kérdésére mondta el a vendég, hogy sem a légitársaság, sem az utasai nem túl elégedettek a mostani körülményekkel, a sátras megoldással, de folynak a tárgyalások a Budapest Airporttal a körülmények javításáért. Mint azt nem sokkal ezelőtt az iho.hu is hírül adta, a SkyCourt előtt lévő és eddig a poggyászosztályozónak helyet adó könnyűszerkezetes épületet lebontották, és ezt állítják majd fel a sátrak helyett, ez pedig azért jóval kulturáltabb körülményeket biztosít elsősorban a Ryan utasainak (több más diszkonttársaság, például a Wizz a sátrazás helyett már korábban visszatért a buszoztatásra).”


„Szép szülinapi tortával ünnepelte csütörtökön a Ryanair, hogy egy éve alapította meg budapesti bázisát. Az valóban profin lebonyolított belépő volt: a Malév leállása után bő két héttel már Ferihegyen állomásozott három Ryanair-gép. Jelenleg azonban nem sok mindent ünnepelhet a legnagyobb európai fapados, hiszen januártól drasztikusan visszafogta magyarországi kapacitását, átengedve a terepet riválisainak.”



„A hatósági egyeztetések elhúzódása késlelteti a Wizz Air moszkvai járatának indítását.

Az orosz légügyi hatóság és a közlekedési minisztérium közötti egyeztetés elhúzódása miatt késik a Wizz Air Budapest-Moszkva járatának indítása”



„A Wizz Air a közeljövőben megduplázza kapacitásait Grúziában: három új nemzetközi útvonalat üzemeltet a kutaiszi repülőtérről.

Két új ukrán útvonalat nyit a diszkont légitársaság. Kijev mellett április 23-tól Donyeckbe és július 1-től Harkovba is repülnek majd Grúziából. Május 15-én pedig beindul az első Varsó-Kutaiszi járat.”


„Áprilistól Debrecen és Dortmund között indít járatot a fapados társaság. A milánói járatot viszont leállítja a Wizz Air.”


Repülőterek

„A marosvásárhelyi Transilvania repülőtérről az április 1-jétől számított nyári programban 13 repülőjáratot üzemeltetnek a légitársaságok, öttel többet, mint jelenleg. A Marosvásárhelyről Barcelonába, Budapestre, Dortmundba, Londonba, Madridba, Milánóba, Párizsba és Rómába repülő gépek mellett április 13-ától járat indul Memmingenbe (kezdetben hétfőn és pénteken, majd május 19 – október 23. között a járatokat átütemezik szerdára és vasárnapra). Május 13-tól a Wizz Air légitársaság a Bologna melletti Forli röptérre indít járatot, május 14-től pedig Frankfurt-Hahnba. A Ryanair légitársasággal megkötött 5 évre szóló szerződés értelmében április 30-ától Brüsszelbe, illetve Pisába indulnak gépek.”

„A biztonsági személyzet pénteken hajnal 4 órától Hamburg után a Köln/Bonn repülőtérre is kiterjeszti a sztrájkot.

A Germanwings légitársaság emiatt jelentős korlátozásokra számít a legnagyobb központi repülőterén.

A magánbiztonsági szolgálatok munkatársai csütörtökön kezdtek sztrájkot a hamburgi repülőtéren, a munkabeszüntetés miatt budapesti járatokat is töröltek.”

Február 18
Hétfőtől négynapos sztrájk a társaságnál, márciusban még kétszer: közben nyomul a konkurencia Latin-Amerikából.

Hétfőtől ismét sztrájkba lép az Ibéria alkalmazottainak egy része, tiltakozásul a restrukturálás, közelebbről a tervezett elbocsátások ellen. A négy napon át tartó részleges munkabeszüntetés miatt az Ibéria erre az időszakra 1062 járatából 415-öt kénytelen törölni.”

„Az erős szél miatt kicsúszott a leszállópályáról landolás közben egy román utasszállító repülőgép Rómában, a balesetben hatan megsérültek. Az Alitalia a baleset után bejelentette, felfüggeszti két vonalon a romániai cégnek az olaszországi tevékenységét.”

„A temesvári központú Carpatair légitársaság ATR-72 típusú gépén ötvenen tartózkodtak. A repülő végül a füvön állt meg, futóműve a kicsúszás miatt károsodott.”

„Az olasz ügyészség vizsgálatot indított, az olasz légiforgalmi szakszervezetek pedig sztrájkot hirdettek a szombat este a római fiumicinói repülőtéren bekövetkezett baleset miatt. A Carpatair román légitársaság gépe kisiklott a leszállópályáról.”



Utazás

„Sokan nem is tudják, milyen jogok illetik meg őket a repülőjáratuk késése vagy törlése esetén, pedig az európai szabályok szerint jelentős késés esetén jár a kártalanítás. Bár a légitársaságok sokszor kibújnak a fizetés alól rendkívüli körülményekre hivatkozva, egy tavaly októberben megerősített szabálynak köszönhetően felcsillant a remény, hogy ezentúl többen juthatnak hozzá a nekik járó kártérítéshez.”

„Még ha természeti katasztrófa vagy rossz idő miatt törölték a járatát, akkor is köteles a légitársaság kártérítést nyújtani az utasoknak – így döntött az Európai Unió Bírósága.

Izlandi vulkánkitörés, forgószél vagy más természeti erő is lehet az oka annak, hogy nem jutott haza, elmulasztotta a nyaralását vagy lekéste az üzleti tárgyalását. Ugyan az utasok biztonsága érdekében nem indult útnak a repülőgépe, az Európai Unió Bírósága úgy döntött, a légitársaságnak így is magára kell vállalnia a kártérítést, hiába ártatlan a késlekedésben és járattörlésekben.”

„Az ítélet a légitársaság szerint meg fogja drágítani a repülést mindenütt a kontinensen.

A 2010-ben az izlandi vulkánkitörés okozta járattörlések kapcsán keletkezett az a per, amelyben most a legfelsőbb uniós igazszágszolgáltatási testület mondott ki ítéletet.

A kereset azon alapult, hogy az európai szabályozás szerint ha egy járatot lemondanak, a légitársaság köteles „gondoskodni” az utasokról és kompenzálni őket.”

Utasok jogairól lásd előző bejegyzéseimet, például:  Járat törölve- harmadik rész   vagy pedig Linkgyűjtemény: repülőterek, vonattársaságok, autóbuszok


„A cég megkönnyítené az internetezőknek a repülési információk megtalálását és az online jegyfoglalást. A Google szerint a jelenleg a piacon lévő keresők használata túl időigényes.

A Google Flights segítségével bárki kereshet különböző járatokat kiindulási és célállomás, illetve utazási időpont alapján. Megadható többek között, hogy hány közbenső leszállás, illetve átszállás legyen, mennyi ideig tartson az út, mennyibe kerüljön, miként az is, hogy melyik légitársaság repülőgépén szeretne utazni az illető. A légi járatok kikeresése eddig nem volt igazán egyszerű, különösen akkor, ha valaki nagyon olcsón akarta megúszni az utazás. Az Opodo, az Expedia és más keresők ugyan átfogó adatbázisokat kínálnak, de a használatuknak vannak hátrányai is, például az, hogy a keresés nagyon időigényes.”

Ui. A képeket H.Laci készítette. Köszönöm.
 

Népszerű bejegyzések