A következő címkéjű bejegyzések mutatása: költségek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: költségek. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. február 20., szerda

Miért foglalok


Egyik barátom megkérdezte, hogy én miért foglalok le  mindent  előre. Miért kell mindent agyonszervezni, miért nem lehet csak úgy  lazán megindulni a nagyvilágba.

Miért fapados  és Miért fapados for dummies bejegyzéseimben már írtam arról, hogy mi miért repülővel, és miért fapadossal utazunk.
Arról, hogy miért utazunk, gondolom, nem kell írnom.
Utazásszervezésről írtam Vízum vakon, aranyáron   bejegyzésemben is.

 És most megpróbálom sorba venni, hogy indulás előtt mit miért foglalok le:


Repülőt

Erre a legkönnyebb válaszolni. Azért, mert így olcsó. Pontosabban, másképp nem engedhetnénk meg magunknak.
Mikor foglaljunk  illetve Fapados alapfogalmak bejegyzéseimben írtam a fapadosok árpolitikájáról. 
Nagyon röviden, ha idejében foglalok, töredékét fizetem, mint ha indulás előtt foglalnék.
Például Marosvásárhely – Budapest- Marosvásárhely  busszal/ vonattal kb 200 lej (kb.45 euró), idejében foglalt fapadossal  kb. 100 lej, utolsó percben foglalt repülővel ennek a tízszerese.
Másképp- négy személynek olcsóbb és kényelmesebb fapados repülővel és a célországban bérelt kocsival  vagy tömegközlekedéssel utazni, mint saját kocsival letudni két- háromezer kilométert.
Példákat láss a Nizza, Franciaorszag és Nyon, Svájc,  illetve Lucca, Olaszország bejegyzéseimben.

Vonatot

Rövid távra tényleg nem érdemes vonatjegyet foglani. Hosszú távra már igen, aki nem hiszi, próbálja meg a német vasúttársasaság honlapján honlapján lefoglalni ugyanazt az útvonalat holnapra és két hónappal későbbre. És akkor még nem beszéltünk semmilyen kedvezményről.
Interrail bejegyzésemben részletesen írtam olcsó vonatos utakról, Utazástervezőhasználata  illetve Linkgyűjtemény: repülőterek, vonattársaságok, autóbuszok   bejegyzésemben adtam meg néhány külföldi vasúttársaság honlapját. 



Szállást

Szállást én mindig előre  foglalok, mert  egy repülős városlátogatás idejéből sajnálok szálláskeresésre időt- pénzt áldozni. Kocsival utazva könnyebb szállást keresni, de repülős utazáson  akár csak egy kézipoggyásszal is, szerintem nem az igazi egy ismeretlen városban szállást kerítni.
Más ok- már megint a pénz. Olcsóbb előre körülnézni, lefoglalni. Ha négy vagy hat ember este tízkor (kocsi nélkül) feltűnik pl. egy olasz panzióban vagy pedig akárhol egy kissebb szállodában, BIZTOS nem fogják  a legolcsóbb variánst felajánlani.



Transzfert

Nem kötelező előre foglalni, esetleg pár eurót megtakaríthatsz. Utas még a repülőtéren nem maradt, olcsóbban vagy drágábban, de bejutott a városközpontba.
Transzfer részleteiről lásd Repülőtéri transzfer   illetve  Repülőtéri transzfer haladóknak  bejegyzéseimet.

Belépőjegyet

Aki látta Firenzében az Uffizi előtt kígyózó sort, vagy pedig Rómában a Vatikáni Múzeumok  előtt várt néhány órát, annak nem kell magyaráznom, hogy mit jelent egy online vásárolt  jegy, amivel sorállás nélkül bejutsz. Ugyanez érvényes koncertekre, nagyobb rendezvényekre.  Pontosabban itt már nem is arról van szó, hogy nem állsz sorba. Hanem arról, hogy egyáltalán bejutsz-e.


Kocsit

Minden becsületes repülőtéren legalább négy- öt kocsikölcsönző van. Normális ember leszáll a gépről, odamegy a szimpatikusabb pultjához, és bérel egy kocsit. Ugyanez a mi útlevelünkkel, személyinkkel úgy zajlik, hogy a kocsikölcsönző pultjánál rámerednek a kiadó ország nevére, és elkezdődik a cécó.  A hitelkártyánk dombornyomása nem elég domború, és különben sem  tudjuk bizonyítni, hogy kellő anyagi fedezettel rendelkezünk. Ha mikrobuszt szeretnénk, akkor az utolsót előttünk vitték el és ehhez hasonlók. Ugyanazokkal az iratokkal, ugyanazzal a hitelkártyával online lefoglalva semmi probléma nincs. Sőt, megint a pénz- pár perc alatt ki lehet választani a legolcsóbb ajánlatot. És még egy ok- az idő. Mi a repülőgép leszállása után kevesebb, mint egy órával már kifelé szoktunk autózni a repülőtérról. Ilyenkor a kocsiban egyszerre beszél az összes résztvevő, és az egészbe időnként belekotyog a GPS, „aki” békésen végigaludta a repülőutat. 
És különben is, így bőven marad időnk csak úgy, tervezés nélkül, élvezni az utazást.

 

2012. október 12., péntek

Marosvásárhely- Budapest elméletben és gyakorlatban


A hivatalos verzió:

Odaút W6 2486  kedd
Indulási hely:Marosvásárhely (TGM) 13:45
Érkezési hely:Budapest - Terminál 2B (BUD) 13:45

Visszaút W6 2485  csütörtök
Indulási hely:Budapest - Terminál 2B (BUD) 11:15
Érkezési hely:Marosvásárhely (TGM) 13:15

Transzfer Marosvásárhelyen a Balint Trans kisbuszával (őket ajánlja a Wizzair is), Budapesten a 200E busszal.



Hogy zajlik mindez a gyakorlatban:

Odaút

A  Balint Trans honlapja szerint a kisbusz 11.30-kor indul Marosvásárhely főteréről, a Tarom iroda elől. Rendes emberek vagyunk, odamegyünk öt perccel korábban. Az okos emberek, akik felhívták a honlapon szereplő telefonszámot, húsz perccel később érkeznek, nekik 11.45-t mondtak. Kisbusz érkezik 12.05-kor. Sofőr kedves, udvarias, 12.30-kor a repülőtéren vagyunk.





Kézipoggyász ellenőrzésekor kiteszik a keretet (ld. Kézipoggyász , illetve Kézipoggyászdíj a Wizz Air járatain bejegyzéseimet),  a méretesebb táskákat a feladott poggyászhoz küldik. Biztonsági ellenőrzésnél az utasok 40-50%-val vétetik le   a cipőjét, írtam már, hogy ne közlekedj lyukas zokniban.
Budapestről a Wizzair járat fél óra késéssel, 13.45-kor érkezik, addig az utazóközönség már sorban áll a kapunál. Sokan vagyunk, mindenki szeretne jó helyen ülni.
13.55-kor elkezdjük a beszállást, a gép 14.15-kor levegőben van. Laikus vagyok, de szerintem a 45 perc repülési idő egyharmada felszállás, egyharmada ereszkedés.
A repülésből én arra emlékszem, hogy ilyen tiszta időben még nem repültem,  alattunk szinte sehol sem volt felhő. Útitársnőm azt emlegeti, hogy mögötte végig bőgött egy gyerek.
Budapesten 14.10-kor már az útlevél- ellenőrzés felé haladunk. IDŐUTAZÁS :)



A 200E busz a  terminál előtt áll meg, jegyeket a sofőrtől is lehet venni, 15 órára be lehet érni a metró Kőbánya- Kispesti megállójába.

 Budapest

Marosvásárhely- Budapest  bejegyzésemben megtalálod a hivatalos tudnivalókat.
Utazástervező használata bejegyzésemben tanulhatsz a BKV, illetve a MÁV utazástervezőjéről.







Ami ez alkalommal nagyon jó volt: 



  • Hajókáztunk a Dunán.  A BKV hajójáratával.  BKV- bérleteseknek ingyenes,  másoknak 400 Ft, vagyis egy vonaljegy ára.











BKV hajó menetrendje  itt:  http://www.bkv.hu/hu/hajo_menetrend, munkanaponként jár csak, írja a honlapon is.


  • Végre megnéztük a Láthatatlan Kiállítást http://www.lathatatlan.hu/  “A Láthatatlan Kiállítás Budapest egy különleges interaktív utazás egy láthatatlan világba, ahol teljes sötétségben próbálhatsz meg eligazodni csupán a tapintás, a hangok és az illatok nyomán.”

Visszaút

A 200E busz menetrendje   alapján 9.46-kor indultunk a Kőbánya- Kispesti megállóból, és 23 percet utaztunk. Legalábbis az utazástervező  ezt állította.
A 2B terminálon 10.40-kor írták ki az indulási kaput (13B). Vigyázz, a Wizzair járatai általában a B kapuktól, tehát bal oldalról indulnak, és messze vannak a terminál központi részétől. Kapunál sorakozó. Várakozás a kapunál, várakozás a repülőtéri buszban. Rohanás a repülőgép bejáratához. A buszban a bejárat mellé helyezkedtem , utána a repülőgép hátsó bejáratához igyekeztem, így megint sikerült ablak mellé ülni. Sokan vagyunk, alig van üres hely. Nap ragyogóan süt, minden zökkenőmentes, repülni jóóóóó.
Marosvásárhelyi repülőtér előtt, mint mindig, vár a kisbusz. 14.10-kor a központban vagyunk.










Költségek

Repülőjegy idejében megvásárolva 100 RON alatt volt oda- vissza. Indulás előtti napokban vásárolva ugyanez 300-400 RON lett volna.
Transzfer Marosvásárhelyen 7 RON.
Transzfer Budapesten 400 Ft
24 órás BKV bérlet 1550 Ft (a szerdai belvárosi közlekedés, hajókázás, és a csütörtök reggeli repülőtéri buszozás ára)
Láthatatlan Kiállítás felnőttnek 1450 Ft, diák/ nyugdíjas 1200 Ft
Enni otthon is szoktunk, azt nem számoljuk :) 






Ui- Most nézem a WizzAir árait- 150-200 RON alatt  most nincs Marosvásárhely- Budapest- Marosvásárhely repülőjegy, a téli periódusra a  csütörtöki járatot is kivették.


2012. július 18., szerda

Feladott poggyász


Csomagtérbe feladott  poggyászt fizethetsz
  •  Foglaláskor, online vagy call center-en keresztül
  •  Foglalás módosításával , online vagy call center-en keresztül
  •  A repülőtéren,  check-in előtt
  •  A repülőtéren, a kapunál
Minél későbbi stádiumban fizetsz, annál drágább. Tehát, ha mégse boldogulsz a kézipoggyásszal, akkor foglalj online feladott poggyászt.
Ha visszaút előtt derül ki, hogy bevásárlásaid mennyisége meghaladja a kézipoggyász maximálisan megengedett méreteit, akkor, ha csak teheted,   online fizesd ki. Sokkal többe fog kerülni a repülőtéren.

Kézipoggyász bejegyzésemben  már írtam a megengedett poggyászokról:



Konkrét példák feladott poggyászokra :
·         A Wizzair- nél  84 RON (5500 Ft) egy csomag díja online vagy  Call center-es foglaláskor. Ugyanezért 126 RON-t  (8250 Ft)  fizetsz a reptéren és 252 RON-t  (16500 Ft) a kapunál: http://wizzair.com/useful_information/service_fees/?language=HU
·         A  Blue Air-nél l17-20 euró egy csomag díja online  foglaláskor, 30 euró a checkin-nél és 50 euró a kapunál., részletesen http://www.blueairweb.com/Informatii-Utile/Ghid-De-Calatorie
·         A Ryanair  díjszabása bonyolultabb, minimum 15  euró egy csomag díja online  foglaláskor, 60 euró a checkin-nél, részletesen megtekintheted itt:  http://www.ryanair.com/en/terms-and-conditions#regulations-tableoffees
·         A Carpatair 20 kg-ig ingyen  szállítja a feladott poggyászt, ezen felül 5 - 6 EUR/kg: http://www.carpatair.com/Passenger_Services/Baggage_information/Hand_baggage/RO/
·         Az Easyjet-nél  20 kg  lehet egy feladott poggyász és  12 kg a sportfelszerelés, a poggyászdíj az  az utasfelvételi pultnál  8,000 Ft-tal, illetve a  beszállókapunál 14,000 Ft-tal emelkedik az online foglaláshoz képest. Ha ketten vagy többen utaznak együtt, lehetőség van a személyenként értendő súlykeret tetszőleges elosztására:  http://www.easyjet.com/HU/Rolunk/baggage.html


Az egyes feladott poggyászok tömege nem haladhatja meg a 32 kilogrammot a legtöbb légitársaságnál (pl. Wizzair, Blue Air, Easyjet). Az alap poggyászdíj ennél kissebb tömegre is vonatkozhat, ez pl. a  Ryanairnél  15, ill. 20 kg, Easyjetnél 20 kg.
A csomagtérbe feladott  poggyász maximális méreteit is szabályozzák, pl. 1,1999x1,1194x1,715 m (Wizzair), vagy 81x119x119 cm (Ryanair)
Színt ugyan sehol nem szabályoznak, de én megfogadtam, hogy kizárólag élénk színű táskákat- bőröndöket fogok vásárolni.  Amikor kijövetkor a szalagon száz egyforma fekete táska forog, elég nehéz a sajátodat kiválasztani közülük (ha már el nem vitte valaki a sajátja helyett).

Törékeny és nagyméretű tárgyak, hangszerek, sportszerek szállítási díjai  repülőtársaságonként változnak. Például a Blueair-en 25 euró a bicikli szállítása. Vagy a Wizzair-en  sportfelszerelés szállítási díja  8250Ft/ 126 RON online foglaláskor, 11000 Ft/168 RON a  reptéren.  
Nagy méretű hangszereknél általában külön jegyet kell váltanod a hangszernek. Hála a fapados politikának, ez nem sokkal drágább (néha olcsóbb), mint a poggyászdíj.
Kézipoggyász bejegyzésemben  már  megpróbáltam összeállítni azoknak a tárgyaknak a  listáját, amelyeket kötelezően magunkkal viszünk az utastérbe,  és nem adunk fel a csomagtéri poggyászban:
  • úti és egyéb személyazonossági okmányok
  • egészségügyi biztosítás, oltási igazolvány
  •  készpénz, értékpapír, hitelkártya
  •  számítógép, fényképezőgép, videokamera, mobiltelefon vagy más értékes elektronikus készülék valamint műszaki cikk, illetve ezek tartozékai
  • okirat, üzleti vagy magánjellegű dokumentum
  • ékszer, nemesfém, drágakő, féldrágakő

Ugyanott írtam a folyadékok szállításáról.
Kiegészítésül még annyit, hogy
“Továbbra is engedélyezett az adómentes termékek vásárlása útlevél-ellenőrzés után az európai reptereken és az európai légitársaságok repülőin. Azokat a folyadékokat és géleket, amelyeket a reptéren vagy a repülőn vásárolt, szükség esetén becsomagolják és lepecsételik a boltban vagy a fedélzeten. Ezen pecsét 24 óráig érvényes. “


Minden légitársaság honlapján megtalálod a  fuvarozott tárgyakra vonatkozó rendelkezéseket, illetve azoknak a tárgyaknak a felsorolását, amelyek szállítása szigorúan tilos.

Példák:


Egy gyors összefoglaló arról, hogy mi NE legyen sem a kézipoggyászban, sem pedig a feladott poggyászban (teljesség igénye nélkül):
  • lőfegyverek, lőszerek, robbanóanyagok, beleértve a vadászati és sportfelszereléseket is,
  • lőfegyvernek, lőszernek vagy robbanóanyagnak látszó tárgyak vagy anyagok,
  • gyúlékony anyagok (kivéve: alkoholtartalmú italok, hajlakk, parfüm, kölni),
  • radioaktív anyagok,
  • sűrített gázok (kivéve: művégtagok mozgatásához használatos CO2, valamint önfelfújó mentőmellény használatához szükséges, nem gyúlékony gázzal töltött palack),
  •  mérgező vagy fertőző anyagok,
  • korrozív anyagok (kivéve: hőmérőben, barométerben vagy kerekesszék akkumulátorában található higany),
  • olyan diplomata- vagy aktatáska, amelyben beépített riasztóberendezés, lítiumelem vagy pirotechnikai eszköz található,
  • a fedélzeten tartózkodó személyek biztonságát, vagyontárgyait, életét, egészségét, testi épségét veszélyeztető tárgyak vagy anyagok,
  • a fuvarozás során érintett államok előírásai által tiltott anyagok,
  • olyan tárgyak, amelyek súlyuk, méretük vagy más különleges tulajdonságuk miatt szállításra alkalmatlanok,
  • emberi maradványok,
  • az International Civil Aviation Organization (ICAO, Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet) "Technical Instructions for the Safe Transport of Dangerous Goods by Air" (Technikai utasítások a veszélyes áruk biztonságos légi fuvarozásához), illetve az International Air Transport Association (IATA, Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség) "Dangerous Goods Regulations" (Veszélyes áruk szabályzata) dokumentum által felsorolt tárgyak.
A Budapest Airport  (Liszt Ferenc repülőtér)  honlapján  nagyon jó összefoglaló van  a poggyászokról. Érdemes végigolvasni:  http://bud.hu/?tPath=/utazas/indulas_elott/poggyasz
Ugyanott találtam a Légitársasági poggyász információt, vagyis  linkgyűjteményt a légitársaságok poggyászpolitikájáról:  http://bud.hu/?tPath=/utazas/indulas_elott/poggyasz#legi

2012. július 13., péntek

Szemelvények – 2012 július


Afrikai és amerikai fapadosok indulnak

„Az EasyJet alapítója, Sir Stelios Haji-Ioannou egy afrikai fapados légitársaság indítását tervezi a hónap végén.
A tervek szerint a FastJet „újrafelfedezi a fapados modellt Afrika számára” és demokratizálni fogja a repülést 20 dollártól induló jegyáraival.”

„A svájci Baboo regionális légitársaság korábbi elnöke, Julian Cook bejelentette, hogy legkésőbb 2013-ban elindítja a FlyA elnevezésű hosszú távú fapados járatát. A tervek szerint a légitársaság Európa és az USA között két négyszázfős A330-300-as géppel működtetne járatokat, hogy pontosan mely városok között, egyelőre nem derült ki. „

Hátha lesz annyi pénzünk, hogy jegyet vehessünk...

Egyiptomi charter a marosvásárhelyi repülőtérről

„2012 június- szeptemberi periódusban hetente indulnak charterjáratok az egyiptomi Hurghadaba. Az Air Arabia Egypt 168 férőhelyes Airbus-a  szerdai napokon közlekedik .”

Biztonságos kolozsvári repülőtér

„A kolozsvári nemzetközi repülőtér az  európai repülőtérek közül elsőként  iratkozott fel az  Airport Excellence in Safety (APEX) programra.”


Csökkenti spanyol járatai számát a Wizz Air

„Csökkenti spanyol járatai számát a Wizz Air
A Wizz Air csökkenti spanyolországi járatainak számát a megemelt repülőtéri adók miatt.
Az alábbi útvonalakon csökken a járatok száma a téli menetrendben:
Barcelona- Budapest
Madrid- Budapest”

Ugyanez Romániában:
„Az alábbi útvonalakon csökken a járatok száma a téli menetrendben:
Barcelona - Bukarest, Kolozsvár,  Marosvásárhely, Temesvár
Madrid - Bukarest, Kolozsvár,  Marosvásárhely
Valencia - Bukarest, Temesvár,  Marosvásárhely”
Akárhol csökkenti a járatok számát, az a jegyek árának emelkedését jelenti.
 Mikor foglaljunk bejegyzésemben írtam az árak változásáról és a változás lehetséges  okairól.

Hamudetektor tesztelése

„Az EasyJet a Nicarnica Aviationnel és az Airbus-szal működik együtt az AVOID (Airborne Volcanic Object Imaging Detector) hamudetektor technológia tesztelésében. A program segíthet abban, hogy egy esetleges vulkánkitörés esetén nyitva tarthassák a légteret a Londoni Olimpia idején is. A detektort A340-300-as gépen tesztelik, a kereskedelmi járatok által használt magasságban és sebességnél - közölte szerdán a Turizmus Online-nal a légitársaság.”
Emlékezzetek vissza az Eyjafjöll  2010-es kitörésére. És a légtérzárakra. És a repülőtereken maradt utasokra.




2012. július 9., hétfő

Egy hideg, egy meleg


Nagyon fapados – minden szempontból.

 

 :)  Számla

A Fapados árnyékos oldalán  bejegyzésben siránkoztam, hogy az átutalt pénzről semmilyen visszajelzést nem kaptam.  Helyesbítek- hatodik napon jelelent meg a honlapon az átutalás (erről mailben értesítést mai napig nem kaptam), DE a 16. napon  megkaptam mailben az elektronikus számlát.  A végső következtetés ezek szerint az, hogy már megint 72 lejért  fogok repülni Budapestig és vissza (értsd ÖSSZESEN ennyiért). Siránkozás befejezve. Halleluja.

 :(  Kézipoggyász


Augusztus elsejétől  (egyelőre teszt üzemmódban, a London- Katowice járaton) a Wizzair-en az ingyen szállítható  kézipoggyász mérete 42x32x25 cm (max 10 kg ) lesz,  a "régi méretű" (55x40x20 cm)  kézipoggyászért online fizetéskor 10 eurót fizetünk majd.
A magyarázat már megint a hatékonyság, a nagyméretű kézipoggyászosok a „kicsik” előtt szállnak majd fel, a kis kézipoggyászok pedig az ülések alá kerülnek.  
Az európai reptereken és az európai légitársaságok repülőin vásárolt adómentes termékeket továbbra is  ingyen vihetjük majd fel.
Csak tudnám, hogy a kabátomat hova fogom tenni, ha kis kézipoggyásszal utazom majd. Talán a lábam alá...

Következtetés

Eddig is tudtam, hogy ha jól foglalok, akkor a feladott poggyász drágábban repül, mint jómagam (optimista szerint én repülök olcsóbban, mint a poggyász).
De ha a fenti módszert alkalmazni fogják a Wizzair Marosvásárhely- Budapest járatán, akkor egy ici-picit méretesebb kézipoggyászért (egész pontosan  55x40x20 - 42x32x25  cm  méretkülönbségért   és 0 kg súlykülönbségért) többet fizetek majd, mint a saját repülőjegyemért.

Utóirat


Szolgáljon mentségemül, hogy 35 fok van odakint.
Még egyszer megnéztem a Wizzair honlapját, és megtaláltam a kiskaput. A kézipoggyászomat kinevezem törékeny és nagyméretű tárgynak, és normál repülőjeggyel, kevesebb, mint 20 euróért utaztatom magam mellett. Ha elfajul a helyzet, akkor nem is 10 kg-s kézipoggyászt viszek magammal, hanem egy méretesebb valamit.
"Utastérben fuvarozott speciális poggyász
Törékeny és nagyméretű tárgyak, hangszerek
Azon tárgyak számára, amelyek sem az ülés alatt, sem a fenti csomagtárolókban nem férnek el, az utasnak a foglalás során külön ülést kell foglalni, és a teljes árú viteldíjat megfizetni. A foglalás megtehető online, a vezetéknévhez az utas vezetéknevét, az utónévhez az "EXST" megnevezést írva."


2012. július 5., csütörtök

A fapados árnyékos oldalán


„A repülőterek napját 27 európai röptérrel egyetemben ma a marosvásárhelyi Transilvania Repülőtér is megünnepli. Ebből az alkalomból a Maros Megyei Fogyasztóvédelmi Igazgatóság felügyelői a helyszínen tartanak tájékoztató kampányt, felvilágosítva az utasokat jogaikról. A jogsértett utasok ugyancsak a fogyasztóvédelmi igazgatósághoz nyújthatnak be panaszt. Az Európai Bizottság adatai szerint a repülővel utazók reklamációi egyötödét teszik ki a fogyasztóvédőkhöz benyújtott panaszoknak.”

Fapadossal minden nagyon szép, minden nagyon jó, minden nagyon olcsó. Legalábbis addig, ameddig  közbe nem jön valami.  
Mikor ne foglaljunk fapadost bejegyzésemben írtam arról, hogy a fapadossal csak akkor utazz, ha megengedheted magadnak a késést,  az időpontváltoztatásokat. 
Megbuktam avagy Larnaca charterrel bejegyzésemben találsz példát arra, hogy néha olcsóbb a hagyományos repülőtársaság.

Átismételnék néhány esetet:

Válassz egyszerű utakat, átszállás/ csatlakozás nélkül.  Hála az időpont- módosításoknak,  minden esélyed megvan arra, hogy lekésd a csatlakozást. Vagy pedig, hogy jó pár órát szobrozz a reptéren. Ha „normál” repülőtársasággal utazol, és átszállójegyed van, késéskor minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy utolsó percben beszállítsák a későn érkező gép utasait.  Ha ez mégse jön össze, akkor a következő géppel repülsz.  Fapadosoknál nem létezik a csatlakozó járat fogalma. Lásd  Fapados alapfogalmak bejegyzésemet.  Ha lekésed a járatodat, akkor annyi. Vagy lemondasz az utadról, vagy pedig utolsó percben méregdrágán vásárolsz  egy másik gépre jegyet.

Ha megvetted a jegyed (természetesen olcsón),  és kiderül, hogy mégsem tudsz utazni, a legvalószínűbb lehetőség az, hogy veszteségként könyveled el.  A választható lehetőségek:  járatmódosítási , névváltoztatási (így adhatod át másnak a jegyed) ,  illetve törlés díja általában nagyobb, mint a jegy ára. Példák : járatmódosítási díj 126 RON (8000 Ft), névváltoztatási dj 168 RON (11000 Ft),  illetve a törlési díj 252 RON (16500 Ft). Mindez járatonként és utasonként.
A fapados jegy nagyon olcsó, ha idejében megveszed. Ha nem jön közbe semmi, akkor minden szép és gömbölyű. Ha viszont közbejön valami, akkor a megvásárolt jegy ára eltűnik a süllyesztőben. Vásároltam én négyünknek jegyet, és a végén ketten utaztunk, ketten itthon maradtak. Annyit fizettem a négy jegyért négy hónappal korábban, mint ha kettőnknek vásároltam volna  indulás előtt egy hónappal (tegyem hozzá, hogy még mindig jóval kevesebbet, mint hagyományos repülőtársasággal).

Az adminisztratív személyzet minimális. Ne számíts ingyen tanácsadásra, asszisztenciára. Általában egyetlen lehetőséged egy call center hívása,  ez pl.  a Wizzair-nél  ma  2,68 RON (225 Ft) percenként. A mobilhálózatokból kezdeményezett hívások díja ennél magasabb is lehet.
Nagyon jó érzés nagyon olcsó repülőjegyet vásárolni. Talán írtam, hogy én a Wizzair honlapján a rendszerkarbantartás előtti percekben vásároltam  két repülőjegyet, 19 lejért darabját. Banki átutalással fizettem (így olcsóbb ugyebár), Marosvásárhely- Budapest- Marosvásárhely 72 lejbe került mindenestől. A pénzt át is utaltam annak rendje- módja szerint (éljen az online banking, másképp nem tudom,  hétvégén hogy lehet 24 órán belül letudni az átutalást).  És elkezdtem várni a visszajelzést (értsd e-mailt), hogy a pénzemet megkapták. Teltek a napok, sehol semmi.  

Mit lehet ilyenkor tenni:
  • Várni. Naponta elolvastam a honlapon, hogy „Ha az 5. nap végéig nem érkezik visszaigazolás, az utas felelőssége, hogy a Wizz Air call center-rel felvéve a kapcsolatot ellenőriztesse a fizetés beérkezését. Ha nem találják az átutalás nyomát, felkérhetik, hogy bizonyítékkal szolgáljon.”  (hoppá, ez a múlt héten még 5 munkanap volt J) .
  • Küldeni egy  e-mailt a honlap  Panasz kategóriájában, itt:  http://wizzair.com/hu-HU/Claims  Figyelmeztet, hogy majd úgy 30 napon belül válaszolni is fognak
  •  Felhívni a   telefonos ügyfélszolgálatot.  Emeltdíjas telefonszámot hívogatni nem volt kedvem.  Még élénken  emlékszem arra  a beszélgetésre (és az árára), amikor hatunk nevét diktáltam be kétszer. Külön a menet, külön a jövet járatra. Valamennyiünk nevében voltak ékezetek ...
 
Tehát vártam és vártam.  Időnként beléptem az oldalra, és megnéztem a foglalásom állapotát. Apropó- lásd  Foglalás nyomonkovetése regisztraciós adatok változtatása bejegyzést, vagy pedig a Wizzair új honlapján a Foglalásaim fülnél bejelentkezés nélkül bepötyögöd a foglalás kódját és az utas vezetéknevét:




 
A foglalás sehogy  sem akart „Megerősítve” állapotba kerülni, a kifizetett („beszedett”) árnál 0,00 lej vigyorgott rám. Hatodik napon jelent meg a honlapon az átutalás, e-mailt a mai napig nem kaptam (13. napnál tartok, ha jól számolom). Végeredményben panaszra nincs okom- kb.16 euróért tettem szert két repülőjegyre, számlát nem akarok, tehát remélem, hogy csak a rendszeretetem szenvedett csorbát.

Ha már megint a pénznél tartunk- élvezd az olcsó jegyárakat, de mindig legyen pénzed előre nem látható költségekre.

Gondold végig (anyagilag és erkölcsileg) a következő forgatókönyveket:
  • Hazafele induláskor  a repülőtéren kiderül, hogy a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt a  géped órákat fog késni. 
  • Hazafele induláskor  a repülőtéren kiderül, hogy a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt a  géped egyáltalán nem száll fel. 
 Mérlegeld, hogy
  • Mit jelent számodra, ha a tervezettnél egy- két nappal  később érsz haza
  • Milyen közlekedési eszközzel/ milyen pénzből jutsz haza, ha a járatodat törlik
  • Miből veszel ételt/ italt akár csak késés esetében. Elvileg nagy késés esetében kapsz valamennyit élelemre, de gondolj a repülőtéri büfé áraira, és arra, hogy folyadék BIZTOS nincs a csomagodban.

Tartsd szárazon a puskaport alapon érdemes ismerni az Európai Parlament és a Tanács 261/2004/EK rendeletét, visszautasított beszállás és légijáratok törlése vagy hosszú késése esetén az utasoknak nyújtandó kártalanítás és segítség közös szabályainak megállapításáról:  http://eur-lex.europa.eu/smartapi/cgi/sga_doc?smartapi!celexplus!prod!CELEXnumdoc&numdoc=304R0261&lg=hu

„Hiába az egyértelmű Európai Uniós és hazai jogszabályok, valamint nemzetközi bírói döntések, van légitársaság, mely a mai napig nem alkalmazza a vonatkozó normákat és elutasítja a fogyasztók igényeit légijárat törlése, vagy késése esetén – emeli ki a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége közleményében. „

Befejezésül néhány példa  bombasztikus hírekre. Ezek elvileg akármelyik repülőtársaságra vonatkozhatnának.
http://www.realitatea.net/o-cursa-aeriana-de-pe-otopeni-catre-spania-are-o-intarziere-de-cinci-ore_958039.html „Öt órás késéssel indul Otopeni-ről egy spanyolországi járat”
http://www.realitatea.net/eveniment---curse-cu-intarziere-la-aeroportul-transilvania_910924.html  „A Transilvania repülőtérről  késéssel induló  járatok”
http://index.hu/belfold/2012/06/20/50_fokon_izzik_a_ferihegyi_betonon/ „A kánikula miatt nem kell kigyalogolni a repülőgéphez, ideiglenesen buszok szállítják ki az utasokat a Budapest Airport 2A termináljának forgalmi előterén, áll a cég közleményében. Az érkező gépeket viszont az utasok továbbra is gyalogosan hagyják el.”



Népszerű bejegyzések