A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Eyjafjöll. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Eyjafjöll. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. július 13., péntek

Szemelvények – 2012 július


Afrikai és amerikai fapadosok indulnak

„Az EasyJet alapítója, Sir Stelios Haji-Ioannou egy afrikai fapados légitársaság indítását tervezi a hónap végén.
A tervek szerint a FastJet „újrafelfedezi a fapados modellt Afrika számára” és demokratizálni fogja a repülést 20 dollártól induló jegyáraival.”

A svájci Baboo regionális légitársaság korábbi elnöke, Julian Cook bejelentette, hogy legkésőbb 2013-ban elindítja a FlyA elnevezésű hosszú távú fapados járatát. A tervek szerint a légitársaság Európa és az USA között két négyszázfős A330-300-as géppel működtetne járatokat, hogy pontosan mely városok között, egyelőre nem derült ki. „

Hátha lesz annyi pénzünk, hogy jegyet vehessünk...

Egyiptomi charter a marosvásárhelyi repülőtérről

„2012 június- szeptemberi periódusban hetente indulnak charterjáratok az egyiptomi Hurghadaba. Az Air Arabia Egypt 168 férőhelyes Airbus-a  szerdai napokon közlekedik .”

Biztonságos kolozsvári repülőtér

„A kolozsvári nemzetközi repülőtér az  európai repülőtérek közül elsőként  iratkozott fel az  Airport Excellence in Safety (APEX) programra.”


Csökkenti spanyol járatai számát a Wizz Air

„Csökkenti spanyol járatai számát a Wizz Air
A Wizz Air csökkenti spanyolországi járatainak számát a megemelt repülőtéri adók miatt.
Az alábbi útvonalakon csökken a járatok száma a téli menetrendben:
Barcelona- Budapest
Madrid- Budapest”

Ugyanez Romániában:
„Az alábbi útvonalakon csökken a járatok száma a téli menetrendben:
Barcelona - Bukarest, Kolozsvár,  Marosvásárhely, Temesvár
Madrid - Bukarest, Kolozsvár,  Marosvásárhely
Valencia - Bukarest, Temesvár,  Marosvásárhely”
Akárhol csökkenti a járatok számát, az a jegyek árának emelkedését jelenti.
 Mikor foglaljunk bejegyzésemben írtam az árak változásáról és a változás lehetséges  okairól.

Hamudetektor tesztelése

Az EasyJet a Nicarnica Aviationnel és az Airbus-szal működik együtt az AVOID (Airborne Volcanic Object Imaging Detector) hamudetektor technológia tesztelésében. A program segíthet abban, hogy egy esetleges vulkánkitörés esetén nyitva tarthassák a légteret a Londoni Olimpia idején is. A detektort A340-300-as gépen tesztelik, a kereskedelmi járatok által használt magasságban és sebességnél - közölte szerdán a Turizmus Online-nal a légitársaság.”
Emlékezzetek vissza az Eyjafjöll  2010-es kitörésére. És a légtérzárakra. És a repülőtereken maradt utasokra.




2012. május 7., hétfő

Mikorra foglaljunk- kiegészítés

Előző bejegyzésemben azt tanácsoltam,  hogy ha  csak  kedvtelésből/ az utazás kedvéért röpködsz, akkor utazz tavasszal vagy ősszel.  Igy minimálisra csökkented annak az esélyét, hogy  hóvihar miatti ne szálljon fel a repülőd.
Hát, annak az   esélyét tényleg  minimálisra csökkentheted, hogy hóvihar miatt ne szálljon fel a géped. De nagyon sok ok marad, ami miatt a géped nem száll fel- késik- máshonnan száll fel.  

Kitörhet egy kimondhatatlan nevű izlandi vulkán (Eyjafjöll). Ez 2010 tavaszán történt, ha emlékeztek.  Renegetet írtak akkor a légtérzárról.  Itt írnak róla pl: wikipedia

Vagy pedig egyszerűen javítás miatt lezárják a repülőteret. Ezen a héten például a kolozsvári repülőteret zárták le.
http://www.realitatea.net/aeroportul-cluj-napoca-se-inchide-cele-200-de-zboruri-vor-fi-relocate-sau-anulate_939796.html
“Mától (május 7) május 18- ig a kolozsvári repülőteret lezárják.  Több mint 200 belföldi, illetve nemzetközi járatot felfüggesztenek vagy átirányítanak.”

Az érdekesség kedvéért- a kolozsvári repülőtér honlapján: http://www.airportcluj.ro/ erről nem találtam semmilyen információt.
Élelmeseknek mondjuk gyanús lehet, hogy ha rákeresel az induló, illetve az érkező járatokra, akkor semmit sem találsz.
Repülőtársaság szerinti keresésnél azért már kiderülnek a bajok:



Hogy tükröződik mindez a repülőtársaságok honlapján (nem tudok és nem is akarok teljességre törekedni):


A Lufthansa honlapján http://www.lufthansa.com/ nem találtam figyelmeztetést, információt.
A Tarom erre a periódusra felfüggeszti Kolozsvár- Bukaresti járatait, információt erről a helyi hírekben találtam, a Tarom honlapján http://www.tarom.ro/ nem


A Wizzair Marosvásárhelyre irányítja kolozsvári járatait, honlapjukon a főoldalon sárga banner fut körbe a figyelmeztetéssel, járatkeresésénél is figyelmeztet: http://wizzair.com/



Népszerű bejegyzések