A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bukarest Henri Coanda. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bukarest Henri Coanda. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. április 30., kedd

Szemelvények -2013 április



„A 20% kedvezmény a viteldíjra vonatkozik, amely tartalmazza a kötelezően fizetendő adókat és egy kis méretű kézipoggyász (42x32x25 cm) díját, de nem tartalmazza az adminisztrációs díjat. A kedvezmény csak új foglalásokra vehető igénybe.”







„Bukarestből Tel-Avivba, Belgrádból Dubajba repülhetünk a WizzAir járataival nyártól.

Keleti és déli útvonalakkal bővíti szolgáltatásait a magyar diszkont légitársaság. Bosznia-Hercegovinában a Wizz lesz az első fapados társaság, amely járatokat indít: a Tuzla–Bézel és a Tuzla–Malmő járatok is nyár elején indulnak.”

 „Októbertől a Wizz Air és a szaúdi Nasair légitársaságot is fogadja majd a dubaji Al Maktoum, más néven Dubai World Central repülőtér”

Október 29-től heti három járat indul majd Bukarestből.

„A menetidő négy óra, az első gép júniusban indul, a katari mellett ez lesz a következő interkontinentális járat Ferihegyről.”

„A fapados légi járatokat közlekedtetô Wizz Air római járatának nyolc repülôgépe közül négy május 7-tôl nem a római Fiumicino, hanem a Ciampino légikikötôben landol. Ezek között van a Róma és Marosvásárhely között közlekedô gép is. A Fiumicino repülôtér által igényelt magas használati díj miatt döntött úgy a Wizz Air vezetôsége, hogy célállomást vált az olasz fôvárosban.”

„Kedden szállt fel Debrecenből az utolsó Milanóba tartó gép. A jövőben nem tervezik a járat újraindítását, helyette a pénteken induló, Dortmundba közlekedő gépek sikerességében bíznak.”
 
 

„A Ryanair légitársaság a marosvásárhelyi járatok beindítása érdekében az utolsó előkészületeknél tart. „
A marosvásárhelyi repülőtér ez év januárjában írt alá öt évre szóló együttműködési szerződést a Ryanairrel, amely április végén indítja brüsszeli és pisai járatát heti négy alkalommal. 


„A Ryanair ír fapados légitársaság megnyitotta első bázisát az ex-jugoszláv országok egyikében. A horvátországi Zadarba mintegy tucatnyi, döntően északi államok repülőtereiről érkeznek a járatok.”

„A Ryanair terveiben az szerepel, hogy már jövőre, vagy legkésőbb 2015-ben megnyitnák bázisukat, valamint a közeljövőben 2-2,5 millióra növelnék utasforgalmukat a Pozsonyból induló és oda közlekedő menetrendszerű járataikon.”

„A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Ryanair Limited (Ryanair) fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amikor a kedvezményes repülőjegyeket népszerűsítő kampányában valótlan tájékoztatást adott a fogyasztóknak, illetve legfontosabb szerződéses feltételeit nem tette magyarul is hozzáférhetővé. A GVH 15.000.000 Ft bírság megfizetésére kötelezte a vállalkozást.”

 „Az „új Germanwings” láthatóan gyorsabban halad a tervezettnél: a német utazási irodákban már 2013. április 12-től foglalhatóak az új „Best” és „Smart” tarifák a július elején induló járatokra. A legkedvezőbb, „Basic” tarifa a Germanwings online értékesítési csatornáin keresztül érhetőek el az utasok számára.”
„Az „új Germanwings” járatain három economy tarifa közül választhatnak az utasok, amelyek 33 eurótól („Basic”), 53 eurótól („Smart”), illetve 199 eurótól („Best”) kezdődnek.”

„Közvetlen légi összeköttetés Közép-Angliával a Jet2.com járatán. Irány East Midlands!
Új járatot indít a Jet2.com diszkont légitársaság Budapestről november 8-tól Közép-Anglia szívébe, East Midlands repülőterére, ahonnan egyszerre három nagyváros – Nottingham, Derby és Leicester – is elérhető. A Jet2.com a tervek szerint egy 148 üléses Boeing 737-300-as típusú repülőgéppel teljesíti a járatokat.”

„Sztrájk, hitelek, tartozások, bonyodalmak a Superjet körül.
Az Armavia április elsejétől csődöt jelent és teljesen leállítja tevékenységét. Az örmény légitársaság tulajdonosa a 2008-ban kezdődött világgazdasági válság következményeivel magyarázza a társaság bukását.”



„Egy sor új járat indul a nyári utazási szezonban a budapesti repülőtérről, Helsinkitől Bakuig terjed az új desztinációk kínálata. Az járatnyitások nagyjából egyformán oszlanak meg a hagyományos és diszkont szektor légitársaságai között.
Röviden:
Visszatért a SAS-  Budapestről  heti öt koppenhágai járat, heti három oslói járat
Norwegian- eddig elsősorban Oslóba, Stockholmba és Koppenhágába kínált járatokat Budapestről. Most indul a helsinki járatát is.
Az orosz UTair légitársaság  Szentpétervárra április 28-án indítja el új járatát.
A Wizz Air június 17-től indítja új, bakui járatát.  A Wizz Air másik idei újdonsága már a téli menetrendi időszakra esik: október 28-tól heti négy járat közlekedik Budapest és Dubai között.
A nyári szezontól heti tízről tizenkettőre emeli Budapestü Berlin járatai számát az Airberlin német légitársaság.
A KLM napi négyre emeli az amszterdami járatok számát, a holland légitársaság diszkont cége, a Transavia pedig mostantól Rotterdamba repül Budapestről. „

„A fapados légitársaságok előretörését támasztja alá egy friss globális felmérés.
Az Amadeus kutatása szerint a fapados légitársaságok részesedése a légiforgalomból Európában (38%) és Észak-Amerikában (30%) a legmagasabb. Az átlagnál magasabb a low-cost szállítók szerepe az Egyesült Királyságban (52%) és Spanyolországban (57%), míg a Fülöp-szigeteken (65%) és „Thaiföldön (61%) még ennél is jelentősebb ez az arány.

Újabb légitársasággal és újabb úti céllal bővül a Budapest Airport útvonalhálózata júniustól - közölte a ferihegyi repteret működtető cég. A Bulgaria Air bolgár légitársaság június 24-től kezdve heti négy alkalommal kínál légi összeköttetést Budapest és Szófia között.”

Április 27-től a Tarom Iasi-ból Londonba, Torinoba és Bolognaba indít járatokat.










„A Samoa Air az első olyan légitársaság, amely az utasok testsúlya alapján számítja ki a jegyárakat. Vezérigazgatójuk szerint ez a legigazságosabb módszer, és ebben áll a repülés jövője.”

2013. március 31., vasárnap

Szemelvények- 2013 március



Légitársaságok
 

Az Air Lingus április 30-tól felfüggeszti Bukarest- Dublin járatait, ezen az útvonalon csak a Blue Air repül majd.
A Turkish Airlines mégse indítja a múlt hónapban beharangozott Konstanca- Isztambul járatait, de továbbra is indít jratokat a Bukarest- Isztambul útvonalon.

A temesvári székhelyű cég fokozatosan felfüggesztette bukaresti, kolozsvári, nagyszebeni és nagyváradi járatait. Lemondott  több,  Temesvárról induló járatáról is (Ancona, Bari, Bologna, Torino és Verona). Jelenleg a cég heti háromszor indít járatokat Temesvárról Rómába, Milánoba, illetve Velencébe.

Márciustól a Vueling Bukarestből Barcelonaba, júniustól pedig Bukarestből  Madridba, illetve  Bilbaoba repül majd.

„A szibériai UTair légitársaság április elejétől heti két járatot indít majd Szentpétervárra Budapestről.

Az orosz légitársaság Boeing 737-500-as gépei szerdán és vasárnap érkeznek majd Ferihegyre április 28-tól.”

„Egyszerre két városból indított összesen 9 járattal tér vissza Budapestre az SAS skandináv légitársaság. Március 31.-től, vagyis a 2013-as nyári menetrendtől kezdve menetrendszerű járatokat indít Budapestre Oslóból és Koppenhágából.”

„Ismét lesz közvetlen légi kapcsolat Athén és Budapest között, miután az Aegean Airlines légitársaság úgy döntött, hogy a 2013. április 2. és 2014. január 19. közötti időszakban újraindítja a két város közötti járatait”

„Hivatalosan is bejelentették, hogy 175 darab 737-es típusú repülőgépet vásárol Európa legnagyobb fapados légitársasága, a Ryanair a Boeingtől. Az ír légitársaság ezzel tovább tudja erősíteni piacvezető szerepét, míg a gépgyártó számára a rekordnagyságú üzlet értéke meghaladja a kereskedelmi célú repülőgépeinek értékesítésének a tavalyi negyedik negyedéves teljes értékét.”

Új, illetve megújuló Ryanair járatok Budapestről: Páfosz, Alicante és Pisa  március 26.-tól,  Varsó Modlin pedig  július elsejétől.
Ezen a héten indul a Konstanca- Pisa járat,  április végén pedig a Marosvásárhely- Brüsszel, illetve Marosvásárhely- Pisa járat, erről részletesen írtam  egyik előző bejegyzésemben
 
„Budapestről az orosz, az ukrán, a török, a kaukázusi és a közel-keleti térségekbe irányuló járatok beindításán dolgozik a Wizz.”

„Újabb budapesti járat elindítását erősítette meg a Wizz Air. A diszkont légitársaság közölte, hogy május 17.-től heti két alkalommal indít járatokat Máltára.”




Repülőterek

„114,1 millió lejt, tehát 26,2 millió eurót fektetne a nagyváradi repülőtér vezetősége a kifutópálya kiszélesítésébe, hogy Boeing és Airbus gépeket is fogadhassanak.

A beruházó a mostani 1800 méterről 2100 méterre hosszabbítaná meg a kifutópályát. A projektet részben EU-s alapokból finanszírozzák a Szállítási Operatív Programon keresztül. A munkálatokhoz várhatóan július 15-én látnak hozzá, a szerződés kifutási ideje 22 hónap lesz. „

Nagy sikernek  örvend a Henri Coanda (Otopeni) repülőtérre rendelhető olcsó taxik rendelése. A taxikat az érkezési oldalon levő help- desk- nél lehet rendelni.

Figyelmeztető sztrájk kezdődött  március 21-én,  csütörtök hajnalban a Lufthansa német légitársaságnál, a munkabeszüntetés miatt budapesti járatokat is töröltek.”
A  sztrájk miatt a járatok közel 40 százaléka nem szállt föl.

„Eltűnnek az ideiglenes sátrak a Budapest Airport előteréből, hamarosan egy könnyűszerkezetes csarnok várja a fapadosok utasait a repülőtéren.”

 




Utazás



„2013. március 25-től a légitársaság 6 kg-ról 8kg-ra emeli a kézipoggyász maximum súlykeretét. (Laptoppal együtt 10 kg.) Minden egyéb kézipoggyász szabály változtatlan marad a légitársaságnál.”








Harmadik éve a www.airfrance.fr  honlapot  díijazzák légiszállítás kategóriában.


„A Wizz Air az első európai légitársaság, amely saját utazási videókkal népszerűsíti 85 vonzó desztinációból álló úthálózatát”

„Miért kellene felelősséget vállalnia a légitársaságoknak azért, amire nincs hatásuk? Mondjuk a vulkáni hamuért vagy a télért?

A repülőgéppel utazók jogainak jobb érvényesülése érdekében mutatott be újabb javaslatot szerdán az Európai Bizottság. A javaslattal a Bizottságnak az a célja, hogy azonosítsa a jelenlegi szabályozásban nem megfelelően körülírt vagy nem elég konkrétan szabályozott, úgynevezett szürke területeket, vagyis, hogy bezárjon egyes kiskapukat, szabályozza az utasok panaszainak kezelési módját, a légitársaságok szankcionálását, valamint egyúttal olyan elemeket is tartalmaz, amelyek nem rónak méltánytalanul nagy anyagi  terhet a légitársaságokra – olvasható az MTI hírében.

 Szürke területnek találta a bizottság a mostani szabályozásban, hogy a légitársaságnak mikor és hogyan kell tájékoztatnia az utasokat egy járat késéséről vagy törléséről. A bizottság szerint ezt legkésőbb az eredetileg tervezett indulási időpontot követően fél órával minden utasnak joga megtudni.”



Márciusi tél

 2013.3.12
„A frankfurti légikikötőt lezárták, a délután és este induló budapesti járatokat is törölték.

A német nagyvárosban 15 centiméter hó esett, legalább 200 járatot töröltek az időjárás miatt.

Hasonló a helyzet a párizsi Charles de Gaulle repülőtéren is, ahol a napi járatok negyede, nagyjából 300 gép nem tudott fölszállni – olvasható a hvg.hu oldalon. A francia főváros másik légikikötőjén, az Orly-n, a Tunisair légitársaság egy gépe lecsúszott a jeges kifutópályáról, ami tovább nehezíti a helyzetet. A gépen utazók közül senki nem sérült meg. Az Air France arra kérte utasait, hogy halasszák el utazásaikat, ha az Párizst is érintené.

 Az összes észak-francia repülőteret lezárták kedden a nagy havazás miatt, a térségben néhol több mint ötven centiméter hó esett. A brüsszeli reptér is csak korlátozottan fogad és indít járatokat a kialakult időjárási helyzet miatt.”


2013-03-26
 „Újabb havazás kezdődött a budapesti repülőtéren, a Budapest Airport havas szolgálata ismét teljes készültségben dolgozik. Mind a két ferihegyi futópálya tiszta, sónedves, a havazás ellenére biztonságos, kiváló fékhatást nyújt a leszálló repülőgépeknek.

Több mint 24 órája teljes létszámban, többszöri váltásban dolgoznak a Budapest Airport havas szolgálatának emberei és munkagépei a Ferihegyi repülőtéren. A havazás ellenére a késő délutáni órákban is a repülőtér két futópályája megfelelően üzemelt, egyetlen járatnak sem kellett a hó miatt sem kitérő repülőtérre mennie, sem visszafordulnia.”


2013. január 29., kedd

Hó és ónos eső





Januárban már megint hullt a hó. Januárban már megint esett az ónos eső. Januárban már megint köd volt. Januárban már megint zord volt az időjárás. Januárban már megint bezártak a repülőterek.  De legalábbis megbénultak. Januárban már megint több száz járatot töröltek.  Vagy átirányítottak. 

 Az utasok jogairól, illetve arról, hogy mit tehetsz, ha a járatodat törölték, részletesen írtam   Járat törölve-harmadik rész bejegyzésemben.
Járat törölve- második rész  bejegyzésemben pedig megpróbáltam bölcs tanácsokat adni, illetve kézipoggyászos túlélőkészletet összeállítni.
Linkgyűjtemény: repülőterek, vonattársaságok, autóbuszok bejegyzésemet  ajánlottam  azoknak, akik a repülőtéren tudják meg, hogy a járatukat törölték.
 

Következzen egy szubjektív januári hírösszeállítás.

Január 14
 „Egy időre az 1-es pályát is le kellett zárni, több gép várakozott a légtérben.

A havazás és a szél miatt a budapesti Liszt Ferenc-repülőtér két futópályája közül csak az egyiket használhatják a repülők, egy ideig mindkét pálya zárva volt – közölte Hardy Mihály, a Budapest Airport vállalati és közkapcsolati igazgatója.”

Január 17 
 Az intenzív havazás miatt délután le kellett zárni a bécsi repülőteret, emiatt egy sor repülőgép Budapesten szállt le, úgynevezett kitérő állomásra. Az utasok egy részét busszal viszik át az osztrák fővárosba, más légitársaságok pedig megvárják, amíg sikerül megtisztítani a hótól a schwechati futópályákat – adja hírül a Budapest Airport.”

A sűrű köd miatt a bukaresti  Henri Coanda repülőtéren több járatnak volt 7 óránál nagyobb  késése,  a temesvári, kolozsvári, Iasi-i  Tarom- járatokat töröltek, a Larnacai járatot  pedig Konstancára irányították.

Több járat késik

A Carpatair-gép visszatért Temesvárra.






Január 19
"Heathrow-n a tervezett 1300 járatból pénteken háromszázat törölni kellett a pályák jegesedése miatt; a törölt járatok között volt a British Airways Budapestre közlekedő esti gépe is.

Szombaton további száz járatot töröltek a menetrendből, elsősorban a pénteki fennakadás áthúzódó hatásaként. A British Airways - a Heathrow-t használó legnagyobb légitársaság, amely a repülőtér fel- és leszállási jogainak 40 százalékával rendelkezik - szombaton közölte, hogy az előző napi törlések miatt számos repülőgépe "nem a megfelelő helyen tartózkodik" a szombati menetrend tartása szempontjából, és a gépek elrendezése időt vesz igénybe."

Január 20
A genfi nemzetközi repülőteret bezárták, más repülőterek  pedig, mint a párizsi Charles de Gaulle, a londoni Heatrow vagy pedig Frankfurt, több száz járatot töröltek.

Január 21
„Szétzilálta a menetrendet a zord téli időjárás hétfő hajnalban a frankfurti repülőtéren, az utasoknak késésekre és járatkimaradásokra kell számítaniuk - közölte a repteret üzemeltető Fraport társaság egyik szóvivője.

A Lufthansa német légitársaság reggelig 140 belföldi és európai járatát törölte, ezért lényegében új repülési tervet kell összeállítani. A szóvivő szerint a késéseket a szükséges fokozott biztonsági intézkedések indokolják. Frankfurtban ugyanis havazik, ezért tovább tartanak a jégtelenítési munkák.

Ónos eső azonban ma már nem várható - tette hozzá a szóvivő, utalva arra, hogy vasárnap az ónos eső átmenetileg megbénította Németország legnagyobb légikikötőjének forgalmát.

Vasárnap a heves havazás miatt a párizsi repülőtereken is törölték a járatok negyven százalékát, a tengerentúli járatokat azonban elindították. A lehullott jelentős mennyiségű hó miatt Franciaország jelentős részén megbénult a közúti és a vasúti közlekedés is.”

"Négy nap alatt 50 centi: óriási közlekedési káosz, de a légiforgalomban nincs fennakadás."

Több, a kolozsvári repülőtérről induló, illetve ide érkező  WizzAir- járat  késik, más járatok indulását hétfőre halasztották. A kolozsvári repülőtér nyilatkozata szerint  a késésekért a repülőtársaság, nem pedig a repülőtér felel.

Január 22
A WizzAir Arad- Milanoi járatát törölték.

Január 25


Ha nem köd, akkor sztrájk:

„Az észak-rajna vesztfáliai biztonsági személyzet nemrég bejelentett sztrájkja miatt a Köln-Bonn repülőtéren is jelentős korlátozások várhatóak - közölte a Germanwings. A légitársaság emiatt néhány járat törlésére, illetve késleltetésére kényszerült, mindez a társaság szerint tizenöt útvonalat és hozzávetőleg 3000 utast érint.”




Utóirat

Mindezek ellenére az utasok többsége minden különösebb probléma nélkül eljut a célállomásra. :)

















A képeket Hajni készítette, a  München-  Szeben útvonalon. Köszönjük, Hajni!



Népszerű bejegyzések