A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Otopeni. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Otopeni. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. március 31., vasárnap

Szemelvények- 2013 március



Légitársaságok
 

Az Air Lingus április 30-tól felfüggeszti Bukarest- Dublin járatait, ezen az útvonalon csak a Blue Air repül majd.
A Turkish Airlines mégse indítja a múlt hónapban beharangozott Konstanca- Isztambul járatait, de továbbra is indít jratokat a Bukarest- Isztambul útvonalon.

A temesvári székhelyű cég fokozatosan felfüggesztette bukaresti, kolozsvári, nagyszebeni és nagyváradi járatait. Lemondott  több,  Temesvárról induló járatáról is (Ancona, Bari, Bologna, Torino és Verona). Jelenleg a cég heti háromszor indít járatokat Temesvárról Rómába, Milánoba, illetve Velencébe.

Márciustól a Vueling Bukarestből Barcelonaba, júniustól pedig Bukarestből  Madridba, illetve  Bilbaoba repül majd.

„A szibériai UTair légitársaság április elejétől heti két járatot indít majd Szentpétervárra Budapestről.

Az orosz légitársaság Boeing 737-500-as gépei szerdán és vasárnap érkeznek majd Ferihegyre április 28-tól.”

„Egyszerre két városból indított összesen 9 járattal tér vissza Budapestre az SAS skandináv légitársaság. Március 31.-től, vagyis a 2013-as nyári menetrendtől kezdve menetrendszerű járatokat indít Budapestre Oslóból és Koppenhágából.”

„Ismét lesz közvetlen légi kapcsolat Athén és Budapest között, miután az Aegean Airlines légitársaság úgy döntött, hogy a 2013. április 2. és 2014. január 19. közötti időszakban újraindítja a két város közötti járatait”

„Hivatalosan is bejelentették, hogy 175 darab 737-es típusú repülőgépet vásárol Európa legnagyobb fapados légitársasága, a Ryanair a Boeingtől. Az ír légitársaság ezzel tovább tudja erősíteni piacvezető szerepét, míg a gépgyártó számára a rekordnagyságú üzlet értéke meghaladja a kereskedelmi célú repülőgépeinek értékesítésének a tavalyi negyedik negyedéves teljes értékét.”

Új, illetve megújuló Ryanair járatok Budapestről: Páfosz, Alicante és Pisa  március 26.-tól,  Varsó Modlin pedig  július elsejétől.
Ezen a héten indul a Konstanca- Pisa járat,  április végén pedig a Marosvásárhely- Brüsszel, illetve Marosvásárhely- Pisa járat, erről részletesen írtam  egyik előző bejegyzésemben
 
„Budapestről az orosz, az ukrán, a török, a kaukázusi és a közel-keleti térségekbe irányuló járatok beindításán dolgozik a Wizz.”

„Újabb budapesti járat elindítását erősítette meg a Wizz Air. A diszkont légitársaság közölte, hogy május 17.-től heti két alkalommal indít járatokat Máltára.”




Repülőterek

„114,1 millió lejt, tehát 26,2 millió eurót fektetne a nagyváradi repülőtér vezetősége a kifutópálya kiszélesítésébe, hogy Boeing és Airbus gépeket is fogadhassanak.

A beruházó a mostani 1800 méterről 2100 méterre hosszabbítaná meg a kifutópályát. A projektet részben EU-s alapokból finanszírozzák a Szállítási Operatív Programon keresztül. A munkálatokhoz várhatóan július 15-én látnak hozzá, a szerződés kifutási ideje 22 hónap lesz. „

Nagy sikernek  örvend a Henri Coanda (Otopeni) repülőtérre rendelhető olcsó taxik rendelése. A taxikat az érkezési oldalon levő help- desk- nél lehet rendelni.

Figyelmeztető sztrájk kezdődött  március 21-én,  csütörtök hajnalban a Lufthansa német légitársaságnál, a munkabeszüntetés miatt budapesti járatokat is töröltek.”
A  sztrájk miatt a járatok közel 40 százaléka nem szállt föl.

„Eltűnnek az ideiglenes sátrak a Budapest Airport előteréből, hamarosan egy könnyűszerkezetes csarnok várja a fapadosok utasait a repülőtéren.”

 




Utazás



„2013. március 25-től a légitársaság 6 kg-ról 8kg-ra emeli a kézipoggyász maximum súlykeretét. (Laptoppal együtt 10 kg.) Minden egyéb kézipoggyász szabály változtatlan marad a légitársaságnál.”








Harmadik éve a www.airfrance.fr  honlapot  díijazzák légiszállítás kategóriában.


„A Wizz Air az első európai légitársaság, amely saját utazási videókkal népszerűsíti 85 vonzó desztinációból álló úthálózatát”

„Miért kellene felelősséget vállalnia a légitársaságoknak azért, amire nincs hatásuk? Mondjuk a vulkáni hamuért vagy a télért?

A repülőgéppel utazók jogainak jobb érvényesülése érdekében mutatott be újabb javaslatot szerdán az Európai Bizottság. A javaslattal a Bizottságnak az a célja, hogy azonosítsa a jelenlegi szabályozásban nem megfelelően körülírt vagy nem elég konkrétan szabályozott, úgynevezett szürke területeket, vagyis, hogy bezárjon egyes kiskapukat, szabályozza az utasok panaszainak kezelési módját, a légitársaságok szankcionálását, valamint egyúttal olyan elemeket is tartalmaz, amelyek nem rónak méltánytalanul nagy anyagi  terhet a légitársaságokra – olvasható az MTI hírében.

 Szürke területnek találta a bizottság a mostani szabályozásban, hogy a légitársaságnak mikor és hogyan kell tájékoztatnia az utasokat egy járat késéséről vagy törléséről. A bizottság szerint ezt legkésőbb az eredetileg tervezett indulási időpontot követően fél órával minden utasnak joga megtudni.”



Márciusi tél

 2013.3.12
„A frankfurti légikikötőt lezárták, a délután és este induló budapesti járatokat is törölték.

A német nagyvárosban 15 centiméter hó esett, legalább 200 járatot töröltek az időjárás miatt.

Hasonló a helyzet a párizsi Charles de Gaulle repülőtéren is, ahol a napi járatok negyede, nagyjából 300 gép nem tudott fölszállni – olvasható a hvg.hu oldalon. A francia főváros másik légikikötőjén, az Orly-n, a Tunisair légitársaság egy gépe lecsúszott a jeges kifutópályáról, ami tovább nehezíti a helyzetet. A gépen utazók közül senki nem sérült meg. Az Air France arra kérte utasait, hogy halasszák el utazásaikat, ha az Párizst is érintené.

 Az összes észak-francia repülőteret lezárták kedden a nagy havazás miatt, a térségben néhol több mint ötven centiméter hó esett. A brüsszeli reptér is csak korlátozottan fogad és indít járatokat a kialakult időjárási helyzet miatt.”


2013-03-26
 „Újabb havazás kezdődött a budapesti repülőtéren, a Budapest Airport havas szolgálata ismét teljes készültségben dolgozik. Mind a két ferihegyi futópálya tiszta, sónedves, a havazás ellenére biztonságos, kiváló fékhatást nyújt a leszálló repülőgépeknek.

Több mint 24 órája teljes létszámban, többszöri váltásban dolgoznak a Budapest Airport havas szolgálatának emberei és munkagépei a Ferihegyi repülőtéren. A havazás ellenére a késő délutáni órákban is a repülőtér két futópályája megfelelően üzemelt, egyetlen járatnak sem kellett a hó miatt sem kitérő repülőtérre mennie, sem visszafordulnia.”


2012. szeptember 30., vasárnap

Szemelvények- 2012 szeptember- második rész



Repülőterek

"Késéseket okozott az olasz főváros légiforgalmában, de káoszt egyelőre nem teremtett az egyik római repülőtér lezárása - közölték hétfőn az olasz sajtóval a fiumicinói repülőtér illetékesei.
A fapados járatok repülőtereként ismert, ciampinói repülőteret teljes pályafelújítás miatt vasárnap éjszaka zárták le egészen október 2. este fél tizenkettőig. Kilenc napon át a Rómába érkező és innen felszálló napi közel 150 fapados járat Ciampinóból Fiumicinóba költözött át."

Figyelmeztetés:  A Tarom arra kéri utasait, hogy indulás előtt legalább két órával legyenek a repülőtéren.  
Az Otopeni- i repülőtéren a check- in pultoknál, illetve a biztonsági ellenőrzésnél  hosszú sorok állnak,  és az utasok legalább két óra várakozási időre számíthatnak.


"Tovább késik az új berlini repülőtér átadása, a közlekedés várhatóan csak 2013-ban indul meg, pedig az első tervek szerint 2011-ben kellett volna elkészülni a volt NDK területén végzett eddigi legnagyobb beruházással."

"Harmadszor is módosították az új berlini repülőtér átadásának dátumát, a pénteki bejelentés szerint ezúttal 2013. október 27-ére."

"A Liszt Ferenc-reptéren az idén a második negyedévben 24 százalékkal kevesebb járat közlekedett, mint egy évvel korábban, az utasok száma azonban csak 3,5 százalékkal csökkent - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataiból."




 
"Nagy változást tapasztalhatnak azok az utasok, akik a következő hetekben a budapesti repülőtérről indulnak. Szeptemberben és októberben sorra nyílnak az új üzletek a 2A Terminál tranzit területén."

"Európa legjobb fapados reptere lett a budapesti. Közel a városhoz, vadonatúj, jól megtervezett, az átszálló utasok kezelésére is alkalmas terminálépület, elegáns üzletek és vendéglátóegységek. Ma már a járatok többségét a fapadosok adják."
"A repülőtér tanul az ügyfeleitől: ahogy a diszkont-légitársaságok külön díjat kérnek minden, egyébként az utazáshoz szervesen hozzátartozó szolgáltatásért, így tesz a Budapest Airport is. A légitársaságoknak a készpénzes vagy kártyás fizetésért harminceurós kezelési költséget számít fel a reptér, akárcsak a fapados cégek, akik a jegy kifizetéséért kérnek el a viteldíjon felül kisebb-nagyobb összegeket. Nyár közepén vezették be, hogy a business- és prémium törzsutasok által használt gyorsítósávért is fizetni kell: vagy a légitársaságnak, vagy az utasnak. Az utasok öt, míg ha a légitársaságok finanszírozzák az utasnak, akkor két eurót fizetnek a gyorsabb biztonsági átvizsgálásért. A voucherhez persze alig lehet hozzájutni, a reptérnek pedig nem futotta egy kártyaolvasós terminálra. Sután oldották meg a terminál előtti parkolás új rendszerét: a karéjra felhajtani ingyenes, de öt percen túl kétezer forintot kell fizetni érte. A sorompókra azonban nem helyeztek el rendszámfelismerőt, amely gyorsíthatná a kilépést, s az automatáknál sem lehet kártyával fizetni. Van azonban jó hír is: az alsó parkolóban tíz perc tartózkodás díjmentes."



Olcsó repülőjegyek, olcsó utak


A Blue Air légitársaság megkezdte a 2013 március 31- október 26 közötti periódusra a jegyek árusítását, utanként 14,99 eurótól.

A Wizzair szeptember 5-i kedvezményéről Wizzair 15% kedvezmény MA, szeptember 5-én írtam.

Wizzair hírlevél- olcsó bergamoi utak Bukarestből, Kolozsvárról, Temesvárról, Marosvásárhelyről, Aradról (53-113 lej közötti árak)

Ryanair hírlevél - olcsó utak Vilniusból (35 eurótól), illetve Bratislvaból (10 eurótól)

Szeptember 12-én a Blue Air 15% kedvezményt adott , kizárólag a szeptember 12-én kifizetett foglalásokra.
A KLM október 3-ig 30% kedvezményt ad  egyes utakra.
   
Megoldások és költségvetés arra, hogy miként utazhatunk Nyugat-Európába egy magyarországi wellness hétvége árából.
 
Jó lenne egy igazi, nyugat-európai nagyvárosban eltölteni az őszi hosszúhétvégét? Egy kicsit úgy érezni, hogy nem kell minden fillért megszámolni? Van megoldás.

Lufthansa sztrájk


2012 szeptember 3
"Várhatóan hosszabb lesz és több repülőtérre terjed ki a Lufthansa légi utaskísérőinek kedden folytatódó sztrájkja, mint a múlt pénteki - mondta hétfőn Nicoley Baublies, az Ufo szakszervezet elnöke.
Pénteken a Lufthansa kabinszemélyzetének kétharmadát - közel 19 ezer munkavállalót - tömörítő Ufo felhívását követő utaskísérők nyolcórás sztrájkot tartottak Frankfurtban, és részlegesen megbénították Németország legnagyobb repülőterét. A Lufthansának 190 járatot kellett törölnie, ez 26 ezer utast érintett. Akkor a Lufthansa egyetlen budapesti járatát törölték, de az utasokat némi késéssel eljuttatták a frankfurti célállomásra."

2012 szeptember 6 
"Sok interkontinentális járatot már csütörtökön lemondtak, nem szakad meg teljesen a légikapcsolat Budapest és Németország között."

2012. szeptember 7
"Nyolc induló és tíz érkező járatot töröltek a Lufthansa légikísérőinek sztrájkja miatt pénteken Budapesten - közölte Hardy Mihály, a Budapest Airport vállalati és közkapcsolati igazgatója pénteken az MTI megkeresésére."

2012 szeptember 8
"A külső foglalkoztatásról a jelek szerint lemond a légitársaság, a bérekről folytatódnak az egyeztetések."



2012. szeptember 7., péntek

Budapest – Bukarest fapadossal



Bukarestben élő barátainknál (pontosabban a gyerekeiknél)  néhány hete  budapesti couchsurfing*-es fiatalok laktak. Wizzair-rel érkeztek Budapestről, és néhány nagyon kellemes napot töltöttek együtt. Olyan helyekre is ellátogattak, ahova – hiába laknak jó pár éve Bukarestben- sem a barátaink, sem pedig a gyerekeik eddig nem jutottak el.





A sikeren felbuzdulva, a barátunk elhatározta, hogy összeállít egy jó kis magyar nyelvű bukaresti útikalauzt- nem stopposoknak, hanem fapadossal utazóknak.
A “kötelező” Atheneum, Diadalív, Egyetem tér, Calea Victoriei (Győzelem sugárút), Parlament, Opera, Cismigiu park, Nemzeti Színház, Pátriárka Székesegyház,  Falumúzeum, Nemzeti Történeti Múzeum  és hasonlók látogatásán kívül a Kis Párizsnak becézett Bukarest kevésbé ismert látnivalóit is ajánlotta volna, koncertekkel, előadásokkal fűszerezve**.

A turistacsapdák leírásánál tartott (pontosabban az otopeni- i repülőtéren kerülendő taxisoknál ***), amikor rákeresett, hogy milyen napokon érkezik Budapestről olcsó repülőjárat. És kiderült, hogy Budapestről már csak a Tarom járatai érkeznek, 100 Euró fölötti jegyárakkal. A Malév csődbe ment ugyibár,  az utolsó Wizzair- járat pedig  augusztus 6-án repült Budapestről Bukarestbe.


„Mindössze fél évet élt a Malév csődjének bejentésekor gründolt Budapest-Bukarest Wizz járat. A nemzeti légitársaság napi, esetenként napi több járata helyett mindössze heti négy, az esti órákban közlekedő járatot indított a fapados légitársaság. "
"Az utolsó repülőgép augusztus 6-án repül Budapestről Bukarestbe, ezt követően csak a TAROM román állami légitársaság fog repülni, így a repülőjegyárak drasztikus emelkedésére kell számítani. A változás nem érinti a Bukaresti Wizz bázis működését.”

No comment.

 _______________________________________
*couchsurfing angolul: http://www.couchsurfing.org/
lustáknak: kanapéturizmus, kanapé- szörf, vagyis a te kanapédon alszanak a más városból -országból érkező  látogatók, ugyanígy te is alhatsz mások kanapéján

Leonard Cohen szeptember 22
Lenny Kravitz szeptember 28
Hattyúk tava- kievi balett október 25
Freddy Mercury- Tribut október 26
Lord of the Dance november 13
 
*** Otopeni (hivatalosan a bukaresti Henri Coanda repülőtér) hírhedt lett a japán diáklány halála óta.  
 Magyarul Erdely.ma:  
"Egy japán lány tragédiája – Gyilkolt az utasokat felhajtó roma
A 20 éves Yourika Mauno augusztus közepén érkezett Japánból a Bukarest melletti Otopeni repülőtérre, de valójában az olténiai Krajovába tartott, egy értelmiségi eszmecserére. Nem ért oda, mert megerőszakolták és meggyilkolták a közeli erdőben."

Románul Ziarul Financiar: "El lehetett volna kerülni a japán diáklány tragédiáját, ha a repülőtér vezetősége nem engedi meg a taxisoknak, hogy letámadják az utasokat."
 







Ui- a képeket a bukaresti Repüléstörténeti Múzeumban    készítettük.









Népszerű bejegyzések