A következő címkéjű bejegyzések mutatása: London. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: London. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. április 24., szerda

Párizstól Londonig



Csaba beszámolója

Az év elején arra gondoltunk, hogy jó lenne kihasználni a tavaszi vakációt arra, hogy elrepüljünk valahova. A mi repülőterünkről induló járatok közül a választásunk Párizsra esett. A fő célok tehát azok voltak, hogy repüljünk (mivel Csabi még nem ült repülőn), nagyvárost látogassunk és még az is, hogy utazzunk egyet a TGV-vel. Ezután kezdtük elbonyolítani a dolgokat. Mert minek menni a szupervonattal pl. Lyonig és vissza, mikor lehetne egy olyan városig utazni, ahonnan van repülőjárat Vásárhelyre. Ekkor nézegettük Münchent, de odáig nem megy ez a gyorsvonat, aztán Brüsszelt, mert indított ide járatot a RyanAir, de nem volt jegy az esedékes dátumokra, míg végül Londonra esett a választás, hisz így még a csatorna alatt is vonatozhatunk.
 Nosza neki is fogtunk lefoglalni a repülőjegyeket (pár hét múlva), amiért egy kicsit ráfizettünk, de a vonatjegyeket a legjobb áron vettük, ami azt jelentette, hogy nem voltak flexibilisek , de csak 40£-ba  kerültek fejenként.
A szállásokat úgy kerestük, hogy minél közelebb essenek a pályaudvarokhoz (Gare du Nord illetve St. Pancras). Így találtuk a Vintage Hostelt Párizsban, reggelivel 4 éjszaka 3 személynek 394€  (elég lerobbant, nincs szappan,  és a reggeli is vékony), illetve a Howard Winchester szállót Londonban: 90£  három személynek  egy  éjszakára (szép, tiszta, szappan, sampon,TV , minden o.k.) 
Este érkeztünk Beauvaisba, a kis röptér kijáratától jobbra van a buszjegy árusító, 16€  a jegy Párizsba a Port Maillotig. Innen két metróval elértük a szállást. 
Orsay
Első nap : Orsay múzeum, a Louvre udvara a piramissal, Saint Chapelle, Palais de Justice kívülről (mert ezeket láttuk már), Notre Dame, ahol felmentünk a csúcsáig 7Euróért. A fiataloknak ingyenes 25 éves korig ha EUs tagállambol van. Séta a Bastille térig, visszafele a Pompidou központig, aminek a tövében találtunk egy nagyon jó és olcsó gyorsétkezdét a Flunch-ot. (melegen ajánlom). Folytatás az Operáig, majd holtfáradtan vissza a szállásra.

La Défense
Második nap : a La Défense negyed, a Diadalív, amit szintén megmásztunk potom 9,5 Euróért (fiataloknakingyen), a Champs Élysées egeszen a Concorde térig, innen metróval a másik Flunchig ami a Clichy megállónál van, majd a Place Pigalle fele a szállásunkra vonszoltuk magunkat. Este látogatás az Eiffel toronynál a középső szintig , a jegyeket itthonról vettük.
Harmadik nap :Luxembourg park,  Szent Mihály út(ján suhant nesztelen), Ile de la Cité mégegyszer, bámészkodás.
Kimaradt a Montparnasse torony és az Invalidusok dómja (betegség miatt). Délutánra hagytuk a közeli látnivalókat: a Montmartre-ot és a Sacré Coeurt, mert tudtuk, hogy másnap korán kell induljunk.





Negyedik nap: Indulás Londonba az Eurostarral. A Gare du Nord-on olyan vámvizsgálat van, mint a repülőtereken. Aztán anélkül, hogy bármi zötykölődést éreznénk 2 és fél óra alatt Londonba érkeztünk, helyenként 300 km/h es sebességgel, mindössze 20 perc alatt áthaladva a La Manche csatorna alatt.
Londonban, az állomástól 10 percre volt a szállás, letettük a fölösleges csomagokat és irány a város.

London Eye
 British Museum, Piccadily Circus, Trafalgar tér, Buckingham palota, Westminster apátság (itt megpihentünk volna de 18£-t kértek a belépőért), Big Ben, Parlament, majd a London Eye (a jegyet itthonról vettük hármunknak 54£-ért) ami nagyon megérte, volt előtte egy kis 4D s film is. 
London Eye

Folytatás a Temze partján a Globe szinházig, majd  egészen a Tower Bridge- ig. Itt átmentünk a tulsó partra a Towerhez, majd irány a St. Paul katedrális. 





 A képen a City az új, jellegzetes kuglófszerű épülettel.

















Modern negyed a Tower bridge lábánál
 
Végre ebédeltünk valami portugál(?) étkezdében (chicken curry with rice, tea, cola), kb 18£, aztán még hátravolt vagy 3 km a szállásig. 
 Ötödik nap:Indulás korán reggel a vonathoz ami kivitt a Lutonban lévő reptérre. A vonatjegyet  Luton reptérig érdemes venni, másképp még buszjegyet is kellene váltani.  Az ára 39£ volt harmunknak.Két és fél óra múlva Vásárhelyen voltunk ( ami valójában az időzónák miatt 4 és fél órának felelt meg).

2012. augusztus 2., csütörtök

London


Az olimpia tiszteletére:   linkgyűjtemény londoni  látnivalókról és egy cikk a tegnapi Népújságból

Linkgyűjtemény londoni  látnivalókról

Gyűjtőlap: http://london.lap.hu/
Wiki: Wikipedia  és Wikitravel
Látnivalók:

Egy cikk a tegnapi Népújságból


Évek óta kívánkozom Londonba, hogy végigsétáljak a regényekben leírt, a filmekben látott hétköznapi város utcáin. Megcsodáljam a sárgaréz-kopogtatót a vörösesbarna házak ajtaján, ahonnan kilép egy szikár úr szigorú öltönyben, kalappal a fején, egyik kezében aktatáskával, a másikban esernyővel. A házakat, amelyek ablakában muskátlik sorakoznak, s az utcákat, amelyek képéhez hozzátartozik a hangos szóval újságot kínáló rikkancs.
Ezt a képet dédelgetve indultunk el megtekinteni álmaim városát egy meleg hajnalon a marosvásárhelyi repülőtérről az angol metropolis központjában lefoglalt Prince William szálloda felé. Ott, a röptéren jöttem rá, hogy akikkel utazni fogunk, nem a görög vagy a spanyol tengerpartra készülő vásárhelyi nyaralók, hanem egy számomra idegen, színes világ képviselői. Láttunk 30-fokos melegben talpig bőrbe öltözött hölgyet, kinek csizmái térden felül értek, láttunk 10 cm-es talpú és sarkú körömcipőn ingadozó lányt cafatokban lógó farmernadrágban, hatalmas ékszerekkel, a padlón ülő fiatalokat, s lányokat egymás ölében a szabad székek mellett. Próbáltam nem csodálkozni, tudomásul vettem, hogy már úton vagyok és ami körülvesz, az nem az én világom.
Néhány óra múlva szálltunk le a londoni Luton reptéren, mely nem volt sem elegáns, sem szép, látszott rajta, hogy nem ide érkeznek a sokpénzű hölgyek és urak. Hallottam magyar szót is a hátam mögött, két fiatal mesélte egymásnak, hogy pénz hiányában mennek haza, majd a szülők fizetik a visszautat, mert Londonban akarnak élni.
A reptérről bevittek a Victoria állomásig (kb. 50 km), és amikor leszálltunk, egy nagy, idegen városban találtuk magunkat, ahol a fehér emberek többsége – hozzánk hasonlóan – kerekes bőröndöt húzott maga után, a háziak között pedig ritkán lehetett felfedezni egy-egy angolt a sok hindu, arab, japán, kínai és egyéb sötétebb vagy világosabb bőrű, színes etnikum között. Ha nem lettek volna kicsit másak az épületek, és román szó is elhangzik, a szétdobált szemét, a zaj és a siető sokaság láttán azt hihettem volna, hogy Bukarestben vagyok
Csomagjainkat magunk után húzva indultunk el a Hyde parkon keresztül, mely mindenben megfelelt az elképzeléseimnek: hatalmas és tiszta, sok fa, cserje és virág díszíti, széles útjai és terei vannak, s helyenként előbukkan egy-egy mesebeli szobor, néhol egy tó, és sok a pázsit, mely nedves, zöld és valahol állandóan nyírják.
Szálláshelyünk közel volt a parkhoz, egy szélesebb utcában, ahol régi sorházak alkottak egy-egy szállodatömböt, amelyben hindu férfiak fogadtak és dolgoztak. A százeurós szobát, s az árban benne levő szegényes reggelit másképpen képzeltük el, híre-hamva sem volt a hagyományos „ham and eggs”- nek. Mivel nem jóllakni mentünk, ezen is túltettük magunkat és minden reggel elindultunk felfedezni az elképzelt várost. Az itthonról cipelt könyvvel és térképpel felszerelve szerettünk volna minél többet bejárni álmaim városából. Mint kiderült, az épületek a járda alatt kb. 4-5 méterrel kezdődnek, és a kis vasrácsos kerítések nem virágoskerteket választanak el a járdától, hanem föld alatti lakásokat, melyekhez meredek, létraszerű, vaslépcsők vezetnek le az utcáról, s helyenként a járda alá nyíló kamraajtókat is láttunk.
Próbáltunk megtekinteni mindent, amit időnk és pénzünk megengedett, Voltunk a katolikus Westminster katedrálisban, mely csak a múlt században épült, a Szent Pál katedrálisban, mely Európa harmadik legnagyobb temploma volt a század elején. Megcsodáltuk a Westminster Abbey-t, az anglikán királyi székesegyházat, ahova Anglia királyait és királynőit temették a templomhoz épült oldalsó kápolnában levő színes szobrokkal díszített sírokba, s Anglia híres művészeinek, tudósainak, íróinak (Shakespeare, Darwin és sokan mások) a síremlékét is.
A Big Ben nem tűnt olyan magasnak, mint elképzeltem, de a Parlament épülete gyönyörű, a Temze széles, és helyén van az óriáskerék is.
A legérdekesebb és egyben megdöbbentő élménnyel a Kensington palota kapujánál találkoztunk, ahol Diana hercegnőnek címezve most is sok virágot drótoztak fel a kerítésre, színes lapokból kivágott mosolygós fényképeivel, s a hozzá írott versekkel és levelekkel. Mivel a nyolc éve elhunyt hercegnő július elsején született, meglepetésünkre imádói „happy birthday” feliratokkal továbbra is boldog születésnapot kívántak neki. Bár sokat gondolkoztam, mégsem tudtam elképzelni, hogy milyen lehet Diana boldog születésnapja évekkel a halála után.
Nemigen volt alkalmunk angolokkal megismerkedni, mivel a szállodában csak hinduk dolgoztak, az üzletekben arabok árultak, a vendéglők nagy részét olaszok, kínaiak, japánok működtették.
Bár 5,7 lejért vásároltunk egy fontot, vásárló erejét egy az egyben lehet számítani. Minden megközelítőleg annyi font volt, amennyi itthon lejben, sőt, még több is annál.
Nem sorolom fel az utcákat, épületeket, ahol megfordultunk, s ahova a Londont bemutató útikönyvek irányítanak.
A Towerről Stuart Maria, a szép és büszke királynő megkínzása és lefejezése jutott eszembe, láttuk a kínzóeszközöket, a királyi család ékszereit és itt tudtam meg, hogy Angliának nem egy királyi koronája van, amelyet feltesznek a soros király fejére, hanem külön méretre, csodálatosabbnál csodálatosabb drágakövekkel ékesített hatalmi jeleket gyártanak minden uralkodónak s ezeket a Tower múzeumában állítják ki.
A hídra nem lehetett felmenni, de a falon végigmentünk, ahonnan szép a kilátás, s az ódon épületek mellett feltűnnek az újabb kor hatalmas üvegpalotái.
A híres épületek előtt kirándulók álltak körben vagy sorban, az emeletes piros buszokon ugyancsak ők ültek különböző nyelveken beszélve, százféle öltözetben. A metrón pedig sietősen közlekedett a város lakossága, akiknek több mint fele láthatóan a gyarmatokról származott, és sokan közülük még nem vetették le nemzeti öltözetüket, szokásaikat, kendőjüket és sarujukat sem.
Feltűnt, hogy a követségek előtt nem álltak rendőrök, az utcák tiszták voltak sok zárt privát parkkal, ahova belátni sem lehet a sűrű, buja növényzet miatt.
Egyre inkább rájöttem, hogy nem jól indultam, nem szabad ragaszkodni ahhoz, amit az emberek leírnak, megrajzolnak vagy filmvászonra visznek, mert a múló idővel gyorsan változik körülöttünk a világ. S bár elmentem és hazajöttem, elmondhatom, hogy láttam, de mégsem láttam azt, amit szerettem volna: a várost, amely talán csak a képzeletemben létezik különös hangulatával, vöröstéglás házaival, az utcára nyíló kapuk sárga rézkilincsével, a márványlépcsőkkel, s az igazi angol hölgyekkel és urakkal…
Jung Ildikó











Utóirat- Londonról szóló zenék  gyűjteménye itt:

Népszerű bejegyzések