Az olimpia
tiszteletére: linkgyűjtemény
londoni látnivalókról és egy cikk a
tegnapi Népújságból
Linkgyűjtemény londoni látnivalókról
Látnivalók:
Egy cikk a tegnapi Népújságból
Évek óta
kívánkozom Londonba, hogy végigsétáljak a regényekben leírt, a filmekben látott
hétköznapi város utcáin. Megcsodáljam a sárgaréz-kopogtatót a vörösesbarna
házak ajtaján, ahonnan kilép egy szikár úr szigorú öltönyben, kalappal a fején,
egyik kezében aktatáskával, a másikban esernyővel. A házakat, amelyek ablakában
muskátlik sorakoznak, s az utcákat, amelyek képéhez hozzátartozik a hangos
szóval újságot kínáló rikkancs.
Ezt a képet
dédelgetve indultunk el megtekinteni álmaim városát egy meleg hajnalon a
marosvásárhelyi repülőtérről az angol metropolis központjában lefoglalt Prince
William szálloda felé. Ott, a röptéren jöttem rá, hogy akikkel utazni fogunk,
nem a görög vagy a spanyol tengerpartra készülő vásárhelyi nyaralók, hanem egy
számomra idegen, színes világ képviselői. Láttunk 30-fokos melegben talpig
bőrbe öltözött hölgyet, kinek csizmái térden felül értek, láttunk 10 cm-es
talpú és sarkú körömcipőn ingadozó lányt cafatokban lógó farmernadrágban,
hatalmas ékszerekkel, a padlón ülő fiatalokat, s lányokat egymás ölében a
szabad székek mellett. Próbáltam nem csodálkozni, tudomásul vettem, hogy már
úton vagyok és ami körülvesz, az nem az én világom.
Néhány óra
múlva szálltunk le a londoni Luton reptéren, mely nem volt sem elegáns, sem
szép, látszott rajta, hogy nem ide érkeznek a sokpénzű hölgyek és urak.
Hallottam magyar szót is a hátam mögött, két fiatal mesélte egymásnak, hogy
pénz hiányában mennek haza, majd a szülők fizetik a visszautat, mert Londonban
akarnak élni.
A reptérről
bevittek a Victoria állomásig (kb. 50 km), és amikor leszálltunk, egy nagy,
idegen városban találtuk magunkat, ahol a fehér emberek többsége – hozzánk
hasonlóan – kerekes bőröndöt húzott maga után, a háziak között pedig ritkán
lehetett felfedezni egy-egy angolt a sok hindu, arab, japán, kínai és egyéb
sötétebb vagy világosabb bőrű, színes etnikum között. Ha nem lettek volna
kicsit másak az épületek, és román szó is elhangzik, a szétdobált szemét, a zaj
és a siető sokaság láttán azt hihettem volna, hogy Bukarestben vagyok
Csomagjainkat
magunk után húzva indultunk el a Hyde parkon keresztül, mely mindenben
megfelelt az elképzeléseimnek: hatalmas és tiszta, sok fa, cserje és virág
díszíti, széles útjai és terei vannak, s helyenként előbukkan egy-egy mesebeli
szobor, néhol egy tó, és sok a pázsit, mely nedves, zöld és valahol állandóan
nyírják.
Szálláshelyünk
közel volt a parkhoz, egy szélesebb utcában, ahol régi sorházak alkottak
egy-egy szállodatömböt, amelyben hindu férfiak fogadtak és dolgoztak. A
százeurós szobát, s az árban benne levő szegényes reggelit másképpen képzeltük
el, híre-hamva sem volt a hagyományos „ham and eggs”- nek. Mivel nem jóllakni
mentünk, ezen is túltettük magunkat és minden reggel elindultunk felfedezni az
elképzelt várost. Az itthonról cipelt könyvvel és térképpel felszerelve
szerettünk volna minél többet bejárni álmaim városából. Mint kiderült, az
épületek a járda alatt kb. 4-5 méterrel kezdődnek, és a kis vasrácsos kerítések
nem virágoskerteket választanak el a járdától, hanem föld alatti lakásokat,
melyekhez meredek, létraszerű, vaslépcsők vezetnek le az utcáról, s helyenként
a járda alá nyíló kamraajtókat is láttunk.
Próbáltunk
megtekinteni mindent, amit időnk és pénzünk megengedett, Voltunk a katolikus
Westminster katedrálisban, mely csak a múlt században épült, a Szent Pál
katedrálisban, mely Európa harmadik legnagyobb temploma volt a század elején.
Megcsodáltuk a Westminster Abbey-t, az anglikán királyi székesegyházat, ahova
Anglia királyait és királynőit temették a templomhoz épült oldalsó kápolnában
levő színes szobrokkal díszített sírokba, s Anglia híres művészeinek,
tudósainak, íróinak (Shakespeare, Darwin és sokan mások) a síremlékét is.
A Big Ben nem
tűnt olyan magasnak, mint elképzeltem, de a Parlament épülete gyönyörű, a Temze
széles, és helyén van az óriáskerék is.
A
legérdekesebb és egyben megdöbbentő élménnyel a Kensington palota kapujánál
találkoztunk, ahol Diana hercegnőnek címezve most is sok virágot drótoztak fel
a kerítésre, színes lapokból kivágott mosolygós fényképeivel, s a hozzá írott
versekkel és levelekkel. Mivel a nyolc éve elhunyt hercegnő július elsején
született, meglepetésünkre imádói „happy birthday” feliratokkal továbbra is
boldog születésnapot kívántak neki. Bár sokat gondolkoztam, mégsem tudtam
elképzelni, hogy milyen lehet Diana boldog születésnapja évekkel a halála után.
Nemigen volt
alkalmunk angolokkal megismerkedni, mivel a szállodában csak hinduk dolgoztak,
az üzletekben arabok árultak, a vendéglők nagy részét olaszok, kínaiak, japánok
működtették.
Bár 5,7 lejért
vásároltunk egy fontot, vásárló erejét egy az egyben lehet számítani. Minden
megközelítőleg annyi font volt, amennyi itthon lejben, sőt, még több is annál.
Nem sorolom
fel az utcákat, épületeket, ahol megfordultunk, s ahova a Londont bemutató
útikönyvek irányítanak.
A Towerről
Stuart Maria, a szép és büszke királynő megkínzása és lefejezése jutott
eszembe, láttuk a kínzóeszközöket, a királyi család ékszereit és itt tudtam
meg, hogy Angliának nem egy királyi koronája van, amelyet feltesznek a soros
király fejére, hanem külön méretre, csodálatosabbnál csodálatosabb
drágakövekkel ékesített hatalmi jeleket gyártanak minden uralkodónak s ezeket a
Tower múzeumában állítják ki.
A hídra nem
lehetett felmenni, de a falon végigmentünk, ahonnan szép a kilátás, s az ódon
épületek mellett feltűnnek az újabb kor hatalmas üvegpalotái.
A híres
épületek előtt kirándulók álltak körben vagy sorban, az emeletes piros buszokon
ugyancsak ők ültek különböző nyelveken beszélve, százféle öltözetben. A metrón
pedig sietősen közlekedett a város lakossága, akiknek több mint fele láthatóan
a gyarmatokról származott, és sokan közülük még nem vetették le nemzeti
öltözetüket, szokásaikat, kendőjüket és sarujukat sem.
Feltűnt, hogy
a követségek előtt nem álltak rendőrök, az utcák tiszták voltak sok zárt privát
parkkal, ahova belátni sem lehet a sűrű, buja növényzet miatt.
Egyre inkább
rájöttem, hogy nem jól indultam, nem szabad ragaszkodni ahhoz, amit az emberek
leírnak, megrajzolnak vagy filmvászonra visznek, mert a múló idővel gyorsan
változik körülöttünk a világ. S bár elmentem és hazajöttem, elmondhatom, hogy
láttam, de mégsem láttam azt, amit szerettem volna: a várost, amely talán csak
a képzeletemben létezik különös hangulatával, vöröstéglás házaival, az utcára
nyíló kapuk sárga rézkilincsével, a márványlépcsőkkel, s az igazi angol
hölgyekkel és urakkal…
Jung Ildikó
Utóirat- Londonról szóló zenék gyűjteménye itt:
http://www.turizmusonline.hu/aktualis/cikk/most_erdemes_londonba_menni
VálaszTörlésMost érdemes Londonba menni
(MTI) - A tömegesen távolmaradó turisták és üzleti utazók miatt drámai mértékű árengedményekre kényszerülnek a londoni szállodák, amelyeknek zöme az olimpia előtt még a szokásos főszezoni átlag többszöröséért kínálták szobáikat.